Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Folyóiratok jegyzéke

Folyóiratok jegyzéke Caligula helytartója, a Hugenották és a Vak Béla király, nemkülönben Deák Tamás drámája is, Az érsek imája. A huszadik századi romániai magyar irodalom jelentős része az Igaz Szó hasábjain jelent meg. A folyóiratnak sikerült bevonnia a népi írók és Tamási Áron sokáig megtagadott művészetét a szocialista kultúra vállalt és ápolt hagyományai közé. Egész fennállása alatt közös fóruma volt minden romániai magyar írónak, és utat nyitott minden új művészi kísérletezésnek. A romániai rendszerváltás után a folyóirat jogutódja a Látó lett. Irodalmi Szemle A Pozsonyban megjelenő irodalmi és kritikai folyóirat sokáig a csehszlo­vákiai magyarság egyetlen magyar nyelvű irodalmi lapja volt, ez meghatá­rozta tematikáját is. A magyar kisebbség nemzeti és kulturális önismeretét segítette, s az irodalmi műfajok mellett a nyelvműveléssel, a néprajzzal, a történelemmel, a képző- és színházművészettel is foglalkozott. Figyelt a cseh és a szlovák irodalom értékeire, s kitekintett az anyaország és az egyetemes irodalom fő áramlataira. Végig ez maradt a fő vonala. 1958 és 1963 közt kéthavonta, 1964 óta évente 10 alkalommal, 1991 óta havonként jelenik meg. Az orgánum egyik alapítója s szerkesztője Fábry Zoltán író, publicista, kritikus (1958-1970) volt, egészen haláláig. A folyóirat meg­határozó munkatársa Koncsol László irodalomkritikus, aki 1966-1974-ig dol­gozott a szerkesztőségben. Alapító főszerkesztője Dobos László író volt, majd Duba Gyula, Varga Erzsébet, Grendel Lajos és Tőzsér Árpád jegyezték a lapot. Szerzői között megtalálható Tóth Tibor, Monoszlóy Dezső, Bábi Tibor, Zalabai Zsigmond, Csáky Pál, Cselényi László, Duba Gyula, Feliinger Ká­roly, Fonod Zoltán, Gál Sándor, Grendel Lajos, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Kiss Péntek József, Koncsol László, Tőzsér Árpád, Turczi Árpád, Turczel Lajos. Az Irodalmi Szemle folyamatosan közölte a magyar népi írók és a fiatal magyar írók, költők műveit is. Korunk A Korunk tizenhat év kihagyás után 1957. február 21-én indult újra Kolozs­várott. Az 1984. szeptemberi számig főszerkesztője Gáli Ernő, 1984 októ­berétől Rácz Győző. Főszerkesztő-helyettese az 1971 szeptemberi számig Balogh Edgár, utóda 1971 októberétől Rácz Győző. 329

Next

/
Thumbnails
Contents