Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Szekér Nóra: A diktatúra „kis körei”

A diktatúra „kis körei” megfogalmazta: „mi [értelmiségiek] már nagyon sokat beszéltünk, jó most egyszer hallgatni is.”60 A „felülről érkező” intézményi megoldás helyett ők a társadalom önszerveződő erejét kívánták ösztönözni. így jobban érdekelte őket a problémák mély ismerete, mint a különféle tudományos modellek és válságkezelő stratégiák. A népiek ezt a hétköznapi valóságba való beágyazottság örökségét to­vább vitték. Gondolataik akörül forogtak, hogy mi az, ami össztársadalmi szinten fáj, és ők voltak azok, akik ezt a fájdalmat leginkább meg is tudták szólaltatni. A hatalomnak erre a tudásra szüksége volt, mégpedig annak tu­datosítása mellett, hogy az egyszerre jelent számára veszélyt és lehetőséget. A Kádár-rendszer kultúrpolitikájában ez a kettősség szabta meg a népiekkel szemben tanúsított hatalmi reflexeket. Ennek függvényeként esett tiltott ka­tegóriába minden olyan mű, amelyik kendőzetlenül hangot adott az őszinte és közösségi létből fakadó fájdalomnak. Ha azonban néhány felhígító hatású betoldással érvényesült „a jól van ez így” mellékzönge, bekerülhetett a meg­jelentethető tűrt kategóriába. A képlet azonban soha nem működött ilyen megkérdőjelezhetetlen kö­vetkezetességgel. A mozgalomban rejlő „veszély és lehetőség” nemcsak a célpont kellemetlen státusát jelentette e szellemi tradíció számára, hanem fegyvert is adott a kezébe: figyelmen kívül nem hagyható tényezővé tette az egypárti, központosított akarattal szemben. Ez nem kevesebbet eredmé­nyezett, minthogy nem kizárólagosan csak a hatalmi szándék szempontjai szabták meg például azt, hogy melyik mű kiadható, milyen film játszható és milyen stratégiai szempontok érvényesülnek a társadalom kezelése során. Még ha ez a „kényszerítő tényező” összemérhetetlenül elenyészőbb volt is az uralmon lévők akaratához képest, akár társadalmi, akár hatalmi szinten is generálhatott komoly mozgásokat. Életben tartott tiltottnak minősített gon­dolatokat és tradíciókat, ugyanakkor a hatalom berkein belül színvallásra kényszerített értékrendi különbségeket, felszínre hozott szőnyeg alá söpört problémákat, törésvonalakat idézett elő, és nem utolsósorban bázist jelenthe­tett a pártellenzék erre nyitott körei számára is. A korszakban érvényes kultúrpolitika még ha olykor richelieu-i ma­gaslatokat idézett is fondorlatosságában és kifinomult hatalmi gyakorlatá­ban, hosszútávon nem tudta elfeledtetni rendszerének életképtelenségét. 60 Havas Gábor-Kulifay Albert: A Soli Deo Gloria szövetség története. Budapest, Soli Deo Gloria, 1992,120 31

Next

/
Thumbnails
Contents