Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Folyóiratok jegyzéke

Forrásvidék Összeállította: Szeredi Pál Az induló lap munkatársai voltak: Csoóri Sándor, Sütő András, Do­mokos Mátyás, Szécsi Margit, Esterházy Péter, Tornai József, Ágh István, Görömbei András, Balassa Péter, Cseres Tibor, Nagy Gáspár, Orbán Ottó, Utassy József, Csurka István, Csíki László, Szörényi László, Czakó Gábor, Borbándi Gyula és sokan mások. 1992 nyaráig kéthetente jelent meg független irodalmi, társadalmi, kri­tikai lapként. 1992 szeptemberétől havonta megjelenő folyóirat. Holmi A Holmi havonta megjelenő, irodalmi, kulturális és kritikai folyóirat volt 1989 és 2014 között. Nevét Bessenyei György azonos című műve után kap­ta. A rendszerváltoztatáskor, 1989-ben alapította Réz Pál, aki főszerkesztője és felelős kiadója is volt egyben. 2014 novemberében bejelentették, hogy a főszerkesztő megromlott egészségi állapota miatt nem tud tovább dolgozni, s mivel helyére senki sem kívánt lépni, a lap megszűnt. A kortárs szépirodalom megismertetésében nagy szerepe volt az orgá­numnak, hiszen a napilapok, hetilapok - csekély kivétellel - szinte teljesen elzárkóztak az írók, költők műveinek ismertetésétől és közlésétől. Értékes do­kumentumanyagokat, hagyatékokból előkerült fontos írásokat is közreadott. Alapító főszerkesztője Réz Pál. A kritikai rovatot Radnóti Sándor, a köl­teményekét Várady Szabolcs, a szépprózai rovatot Závada Pál szerkesztette. A szerkesztői munkában részt vett Szalay Júlia, Voszka Éva. Szerkesztőbi­zottsági tagok: Bodor Ádám, Dávidházi Péter, Göncz Árpád, Kocsis Zoltán, Lator László, Ludassy Mária, Nádasdy Ádám és Rakovszky Zsuzsa voltak. A kezdetekkor Domokos Mátyás, Pető Iván, Eörsi István, Kenedi János és Fodor Géza is részt vett a szerkesztőségi munkában. Irodalomtörténeti Közlemények Az Irodalomtörténeti Közlemények 1891-ben jelent meg az Akadémiai Iroda­lomtörténeti Bizottság folyóirataként. A második világháború után 1948-tól 1952-ig szünetelt a kiadása, 1953-ban indult újra, s az Irodalomtörténeti In­tézet megalapításakor annak gondozására bízták. Évfolyamonként hat füzet­ben látott napvilágot. 1956-1962 között az MTA Irodalomtörténeti Intézetének, 1963-1968 között az MTA Irodalomtörténeti Intézete és a Magyar Irodalomtörténeti 314

Next

/
Thumbnails
Contents