Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Folyóiratok jegyzéke
Folyóiratok jegyzéke közgazdasági, filozófiai és irodalomelméleti témák szerepeltek hasábjain. A szerkesztők figyeltek arra, hogy a megyéből elszármazottak írásait rendszeresen közöljék a lapban. így például Galgóczi Erzsébet Vidravas című regényének részlete itt jelent meg először, melyből természetesen politikai konfliktusa lett a szerkesztőknek. Az irodalom területén meghatározó volt a Nyugaton élő költők, írók rendszeres szerepeltetése. Gecsényi Lajost követően, 1984-től öt éven át dr. Kloss Andor volt a főszerkesztő. Gyengült, de megmaradt a társadalomtudományi vonal, s továbbra is képviseltette magát néhány szerző a nyugati magyar irodalomból is. A szerzők között megtalálható volt Ágh István, Baka István, Balassa Péter, Beney Zsuzsa, Bertók László, Esterházy Péter, Fodor András, Galgóczi Erzsébet, Gergely Ágnes, Görömbei András, Határ Győző, Hubay Miklós, Konok Tamás, Kosáry Domonkos, Kovács Péter, Lator László, Nagy Gáspár, Orbán Ottó, Rába György, Szentkuthy Miklós, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Tolnai Ottó, Tőzsér Árpád, Balla D. Károly, Balla Zsófia, Czigány György, Fűzi László, Géczi János, Kalász Márton, Szőcs Géza, Zalán Tibor. A helytörténet, a regionális kérdések vizsgálata, valamint a szlovákiai és burgenlandi magyarság sorsára való odafigyelés jellemezte a folyóirat e két korszakát. A felsorolt területek egyben kapcsolódási pontokat is jelentettek az 1990 utáni Műhely számára, miként jó néhány író, költő folyamatos jelenléte, illetve visszatérése. A lapot 1989 őszén, a főszerkesztői munkát pályázaton elnyert Villányi László kulturális folyóirattá alakította át. Napjaink (Holnap) Miskolcon, a Borsod Megyei Tanács kiadásában megjelenő Napjaink című irodalmi folyóirat 1962 áprilisában indult. Azon fáradozunk - írták a szerkesztők a Bevezetőben -, hogy lapunk szerves része, mégis friss, új színfoltja legyen az ország szellemi életének. Az évek során a helyi szerzők köre öt-hat íróra szűkült, ők hívták maguk köré azokat a neves szerzőket más vidékről is, akik szívesen publikáltak a füzetformátumú lapban. Itt kapott teret a Hetek, majd a Kilencek nevezetű költőcsoport. Ez a generáció már Kassák és Nagy László nyelvét, stílusát követte, József Attila és Illyés szemével-szívével látott a világban. A Napjaink legerősebb rovata a vers- és az esszérovat volt, de népes művészgárdát foglalkoztatott a Feledy Gyula által vezetett képzőművészeti 305