Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szeredi Pál: Nemzetépítés surranópályán
Nemzetépítés surranópályán összefoglalója jelzi ezt az új irányt. A nemzedék felkészült. Nemcsak arra, hogy átvegye elődei, Németh László, Illyés Gyula, Veres Péter közéletben betöltött szerepét, hanem arra is, hogy felelősséget vállaljon akár a nemzetállam irányításában is. Agárdi Péter a Kritika 1987 őszi számában nem csak elismerte e felelősségvállalás jogosságát, hanem kinyújtott tenyérrel állt a nemzetiek elé, mikor Köteles Pál írására válaszolva leszögezte: Olyan programatikus értelmiség- és művelődéspolitika „kitalálását”, elvi és gyakorlati végiggondolását tekintem el nem odázható nemzeti felelősségünknek, amely az egyének, családok önművelésének, szabadidős, kulturális fogyasztásának - az időmérleg és a pénzköltés értelmében vett - várható csökkenése időszakában is offenzív, demokratikus és minőségelvű tud lenni?12 Ám ez még mindig csak a kultúra bástyáinak lebontását jelentette volna. Ezért tette fel Kiss Károly Agárdi Péternek a kérdést, hogy vajon elég-e a szellemi erők mozgósításához és összefogásához, ha a nyilvános vita továbbra is csak a behatárolt, hivatalos keretek között folyhat? És egyáltalán, van-e már nálunk szocialista ideológiai pluralizmus? Es hol van? A fejekben forr, baráti beszélgetésekben dohog, vagy már kiléphet a nyilvánosság elé? Úgy látom, hogy még mindig nem szalonképes,m Ezek az évek már havonta hoztak változást, elmozdulást. A tegnap feltett kérdések másnapra már idejét múlttá váltak. Csoóri Sándor az amerikai magyarság egyik legszínvonalasabb szellemi eszmecseréjén, az Itt- Ott találkozón foglalta össze a hazai közélet változását: Az értékeket megkérdőjelező több évtizedes kontraszelekció végre önmagát kezdte megkérdőjelezni. Mondhatnám, hogy a hatalom, sokakat kiszorítva a politizálás köréből, önmagát szorította sarokba. Komoly, sorsfordító idők várnak ránk otthon. Lehet, hogy ezek az idők a lassú visszavétel esztendei lesznek. A civil társadalomnak egymás után, lépésről lépésre kell majd visszaszereznie az államtól a kisajátított oktatást, a kisajátított emlékezetet, a kezdeményező erőt és a kisajátított szellemi életet. Sőt, magát a nemzetet is, apró hódításként ?1A 372 373 374 372 Agárdi Péter: Nemzettudat - művelődés - kibontakozás. Jegyzetek, viták közben. Kritika, 1987/11,[12-15] 14. 373 Kiss Károly: Nyílt levél Agárdi Péterhez. Kritika, 1988/3,10. 374 Csoóri Sándor: A nemzet mi vagyunk. [Előadás az 1987-es Itt-Ott találkozón]. Alföld, 1990/4,[3-12] 12. 163