Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szekér Nóra: A diktatúra „kis körei”
A diktatúra „kis körei” Szekér Nóra A diktatúra „kis körei” Az aczéli kultúrpolitika néhány sajátossága „Van a konzervativizmusnak egy [...] nem megvetendő eleme, amely egész egyszerűen azokból áll, akik akár társadalmi helyzetüknél, akár neveltetésüknél, akár temperamentumuknál fogva, csupán a biztonságnak egy bizonyos fokán belül képesek élni. (...) Ezeknek nem tömény politikai konzervativizmus az igényük, hanem a feltételeknek egy bizonyos kiszámíthatósága, szabályozottsága, rendezettsége, egyszerű és rövid szóval konszolidáció”2 - fogalmazott Bibó István 1945-ben A magyar demokrácia válsága című írásában. E tanulmány a háború utáni fiatal magyar demokrácia válságjelenségeit veszi sorra, és a szerző a diktatórikus természetét mindjobban érvényre juttató kommunista pártnak azt tanácsolja, hogy „a reakció elleni harc fokozása helyett” törekedjen inkább az élhetőbb viszonyokat teremtő és a félelem légkörét tompító konszolidációra. A Kádár János vezette kommunista párt az 1956-os forradalom leverése és megtorlása után (1962—63-tól) a konszolidáció útjára lépett. Ennek jegyében - hűen a pártszerűséghez - fegyelmezett és szisztematikus munka kezdődött. Kidolgozásra kerültek - ahogy a párt maga nevezte - a „szövetségi politika” alapelvei.3 (Tabajdi Gábor megfogalmazása szerint: „Ez a jelzős szerkezet a Kádár-korszak egyik leggyakrabban használt politikai, ideológiai és propagandafogalma volt. [...] Általános, »társadalmi« értelemben a munkás- és a paraszti osztály, valamint az értelmiség összefogását jelentette. Gyakorlati politikai, »intézményes« értelemben pedig a párttagok és a 2 Bibó István: A magyar demokrácia válsága (1945). http://mek.oszk.hu/02000/02043/ html/ 166.html 3 Részletesen lásd: Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral. „Szövetségi politika", 1956- 1963. Budapest, Jaffa, 2013. 9
