Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Szalai Attila: Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?!
Lengyelek, az istenéit, hogyan csináljátok?! Lengyelország Lengyelország tekintélyelvű irányítása ellen, nonkonformista s ebből eredően oroszellenes forradalmi hagyományok betetőzőjeként tekintett magára, most arra kényszerült, hogy a kommunizmus szovjet válfaját hirdesse. Ebből egyenesen következett az is, hogy mély szakadék tátongott a lengyel párt leninista-sztálinista frázisokkal teletűzdelt, a szovjet modellt dicsőítő elméleti megnyilvánulásai és gyakorlati politikai lépései között. Több vezető pártember - köztük például Wíadyslaw Gomuika - kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a szocializmushoz vezető lengyel úton való haladás lehetetlen, de legalábbis nagyon problematikus, ha azt orosz útjelző táblákkal tűzdelik tele. Titokban alighanem sokan egyetértettek Sztálinnak azzal a szarkasztikus kijelentésével, mely szerint „a kommunizmus úgy illik Lengyelországra, mint tehénre a nyereg”. Számos jele van annak, hogy a valamennyire is nemzeti érzésű kommunisták úgy vélték, jobb volna a nyerget a tehénhez igazítani, mint a tehenet átszabni úgy, hogy passzoljon rá a nyereg. Más szavakkal: legyen kommunizmus, de ne a Kremlből vezéreljék annak lengyelországi megvalósítását.2 A szovjet szövetségen belül Moszkva egyeduralma azonban ezt nem tette lehetővé. Mindazonáltal föltételezhető, hogy egy szuverén, a szovjet igától megszabadult lengyel kommunista párt a „tábor” pártjai közül vélhetően elsőként vette volna komolyan fontolóra, hogy Tito, Togliatti, Dubcek, Berlin- guer vagy Carillo nyomdokaiba lépjen. Mindig jól érzékelték azonban, hogy a marxista dogmákról folytatott nyílt vitát Moszkvában árulásnak tartják, és a kommunizmus „saját útjának” már a zsenge gondolata is brutális válaszlépéseket válthat ki. Választhattak: vagy befogják a szájukat, vagy az oroszok fogják be erővel. Mindamellett a lengyel kommunizmus számos tekintetben különbözött szovjet párjától. A külső szemlélő számára nehezen értékelhető az a szabadság, amellyel a lengyel rezsim a „főcsapástól” el-eltérve manőverezett, még ha végül mindig engedni kényszerült is a szovjet szankcióknak. A kommunizmus korszaka Lengyelországban három szakaszra osztható. Az 1944-1948 közötti szakaszban a „népi demokrácia” felépítése folyt; a második, 1956-ig tartó szakaszra a sztálinizmus nyomta rá a bélyegét; a harmadik, 2 E sorok írója egy ízben a következőképpen szembesült egy magát elkötelezett kommunistaként aposztrofáló, „gomulkista” lengyel párttitkár lelkivilágával. A lengyel kisne- mesi származású Feliksz Edmundovics Dzserzsinszkijt (Feliks Dzerzynski), a bolsevik politikai rendőrség, a Cseka véreskezű megteremtőjét az illető ekképpen dicsérte: „Kitűnő lengyel hazafi volt! Tudja maga, hány muszkát küldött a másvilágra?!” 79
