Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Szalai Attila: Lengyelek, az istenért, hogyan csináljátok?!
Táborszemle Szalai Attila brit kikötőkben érte a háború kirobbanása, tengeralattjárói közül kettőnek sikerült kijutnia a Balti-tengerről, s elérnie Angliát (a többit Svédországban internálták) - ezek, valamint a britektől „bérelt” néhány további hadihajó lengyel legénységgel, hadműveletek egész sorában vettek részt. Tény, hogy a háború végén pusztán Londonban több mint 300 ezer lengyel emigráns katona tartózkodott. És sajnálatosan tény az is, hogy a brit munkáspárti kormány (engedve Sztálin nyomásának) megtiltotta nekik a részvételt az 1946-os londoni győzelmi felvonuláson. S bár a brit hatóságok hivatalosan még egy ideig elismerték a londoni lengyel emigráns kormányt, követelték, hogy fizesse ki nekik a lengyel katonák által használt szövetséges katonai felszerelés árát. A hidegháború még el sem kezdődött, ám a szövetségesek tapintatosak voltak a szovjetek érzékenységével szemben, akik a Jaltában kijelölt befolyási övezetek jegyében a háború végeztével csak a varsói kommunista lengyel kormányt voltak hajlandók elismerni, az emigráns lengyel kormányt többé már nem. S a nyugaton harcolt lengyel katonákat gyanús elemekként kezelték. A kommunista Lengyelország sok lengyel emigránst megfosztott állampolgárságától, közülük sokakat 1989-ig nem is rehabilitáltak. Akik hazatértek Lengyelországba, azokat meghurcolták és bebörtönözték, s 1957-ig a fejük felett lebegett a halálos ítélet veszélye. Hasonlóképpen jártak a polgári Lengyelország hazai földön megszervezett partizán haderejének, a Honi Hadseregnek (Armia Krajowa - AK) a tagjai. Az AK egységeinek létszáma megközelítette a 400 ezret. A háború végén a katonák egy része nem tette le a fegyvert, és tovább harcolt az új megszállók, a szovjetek és bábjaik, a kommunisták ellen. Egységeiket a belbiztonsági erők 1948-ra javarészt felmorzsolták, de utolsó katonájuk csak 1956-ban esett el árulás következtében. Lengyelek százezrei, közel egymilli- ónyi férfi és nő harcolt fegyverrel a kézben a szövetségesek oldalán, földön, vízen és levegőben, nyílt frontokon és konspirációban a hitleristák ellen, az ország teljes embervesztesége meghaladta a 6 milliót. A náci agresszió első áldozata, nem lehet eléggé hangsúlyozni, soha nem kapitulált, hat éven át küzdött szabadsága visszanyeréséért. Teljes joggal reménykedhetett hát abban, hogy nyugati szövetségesei nem hagyják cserben. Annál nagyobb volt a csalódása, amikor ez mégis megtörtént, és gyakorlatilag ugyanaz lett a sorsa, mint a tengelyhatalmakhoz csatlakozott kelet-közép-európai országoknak: Moszkva befolyási övezetébe került, kommunista uralom alá. 70
