Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Riba András László: A párt és Enver - örökre veled vagyunk
A párt és Enver - örökre veled vagyunk Albánia így a megművelhető földterület 87 százaléka került társadalmi tulajdonba. 1967-re a hegyvidéken is befejeződött az átszervezés. A kulturális élet irányításában a korábbi technikák folytatása volt tapasztalható, összehangolva ezt az új külpolitikai irányultsággal. Kínai mintára az oktatást katonai kiképzéssel és fizikai munkával kötötték össze, az iskolai oktatás minden szintjén jelen volt a sztálini modell alátámasztását szolgáló tudatformálás. Az albán vezetés gazdaságfejlesztésének megfelelően megváltozott az ország szociológiai összetétele, erőteljesen növekedett a paraszti csoportok (1960: 41,6%, 1969: 55,4%) és a munkásosztály (1960: 29%; 1969: 32,9%) számaránya. A hatvanas évek elejére megszakadtak a politikai, gazdasági és katonai kapcsolatok a Szovjetunióval, hátterében politikai-ideológiai kérdésekkel. Ez kedvezőtlen volt Albánia számára, hiszen korábban erős katonai és ideológiai szövetségese, emellett a Szovjetunió a legnagyobb segélyezője volt (1948-1960 között 200 millió dollárt kapott). Számos, beruházással kapcsolatos és kereskedelmi megállapodást kötöttek, szakértőket küldtek Albániába, hogy elősegítsék az önellátás megvalósulását. Ezzel együtt Albánia korábbi szubszatellitből szovjet szatellitté avanzsált, ami növelte nemzetközi presztízsét. Ennek köszönhetően 1949. február 22-én a KGST tagja lett. A Szovjetunió is élvezett előnyöket, mivel Albánia értékes ásványi anyagokat juttatott számára. Sztálin eszközként tudta felhasználni Albániát arra, hogy Jugoszláviát katonai és politikai nyomás alatt tartsa, ami Albánia számára egyébként készségesen vállalt feladat volt. A szovjeteknek kedvezett az adriai tengeralattjáró-bázis létesítése Sazan szigetén, Vlora mellett. A bázis lehetőséget teremtett a szovjetek számára, hogy egyszerűen elérjék a stratégiai jelentőségű mediterrán térséget, ezzel komoly fenyegetettségnek tették ki az amerikai 6. flottát, amely itt állomásozott. Korábban, a szovjet- jugoszláv 1948-as szakítást megelőzően, a szovjetek Jugoszláviában, Grúzban, Dubrovnik mellett, terveztek egy tengeralattjáró-bázist. A munkálatok 1951-ben kezdődtek meg, és egy év múlva, 1952 késő tavaszára fejeződtek be, amikor a szovjet fekete-tengeri flotta megérkezett a bázisra. Hasonlóképpen a szovjetek több repülőteret is építettek Albániában. Aztán a vlorai tengeralattjáró-bázis fokozatosan elveszítette stratégiai jelentőségét a nagy hatótávolságú rakétatechnika és a nukleáris fegyverek fejlődésének következtében. Ettől függetlenül a szovjetek egészen 1961-ig, Albániából való távozásukig használták. 291
