Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Zsebők Csaba: A leghűségesebb csatlós
1 Táborszemle Zsebők Csaba A bolgár demokrácia kezdetei Az egyre magabiztosabb ellenzék a következő hónapokban kivívta, hogy Bulgáriában hamarosan szabad választásokat tartsanak. A szocialista rendszer a délkelet-európai országban is dicstelen véget ért. 1990 januárjában kerékasztal-tárgyalások kezdődtek a BKP és a Demokratikus Erők Szövetsége között. A kommunista párt a politikai és a gazdasági átalakulás mellett határozott, bár a marxista irányvonal megtartása mellett. A nevét azért - a korszellemhez igazodva - Bolgár Szocialista Pártra (BSZP) változtatta. ✓ Áprilisban a nemzetgyűlés elfogadta a pluralizmust biztosító új választójogi törvényt. A júniusban megtartott első többpárti választást a BSZP, azaz a kommunista utódpárt nyerte. A legnagyobb ellenzéki formáció a Demokratikus Erők Szövetsége lett. A BSZP alakíthatott kormányt, ám az ugyancsak utódpárti Mladenov államfőt ellenzéki tüntetők júliusban lemondásra kényszerítették. 1990 augusztusában a nemzetgyűlés az ellenzék vezéralakját, Zselju Zselevet választotta államfővé. Novemberben a kormányellenes tüntetések és sztrájkok eredményeként a szocialista frakcióból többen kiléptek, így a posztkommunista kormány elvesztette parlamenti többségét. Decemberben a nagy pártok koalícióra léptek, az ország kormányozhatósága érdekében, azonban csupán ideiglenes jelleggel. 1991 júliusában a nemzetgyűlés elfogadta az új alkotmányt, amely Bulgáriát parlamentáris köztársaságnak és demokratikus jogállamnak nyilvánította. Októberben az ellenzék győzedelmeskedett a választásokon, s novemberben kormányt is alakított. 1992 januárjában az első közvetlen elnökválasztást az addigi államfő, Zselev nyerte. A BKP, illetve a kommunista utódpárt ellenzéke adta tehát immár az elnököt, a parlamenti többséget és a kormányt egyaránt. A bolgár rendszerváltozás meglehetősen hosszú ideig tartott, tovább, mint a közép- és délkelet-európai térség több országában. Az is tény viszont, hogy valódi ellenzék a nyolcvanas évek derekáig egyáltalán nem működött Bulgáriában, így az antikommunisták számára komoly eredmények számított, hogy - ugyan igazi forradalmi megmozdulások nélkül - politikai, jelesül civil, parlamenti és utcai nyomásgyakorlással fokozatosan lecserélték az állam-, majd utódpárti garnitúrát. 268
