Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Domonkos László: A stréber fantomállam
A stréber fantomállam NDK olyan „összegyúrt államról”, mint amilyenné Csehszlovákiát vagy Jugoszláviát megalkották az első világháború után. (Hogy mi is volt hát valójában és pontosan az NDK, minek is minősítsük utólag ezt a több mint fura, speciális provincia-kirakatnak és eminens torzszüleménynek egyaránt számító kreatúrát: egyelőre ne feszegessük.) Mindenesetre ez a tény, ez a „születési meghatározottság” az egyik kiindulópont és mindvégig bekalkulálandó összetevő a vizsgálódáshoz. A másik a németség maga, a német jelleg, a német nemzeti karakter, a mélyebb össznépi lelkűiét a kollektív tudatalatti megannyi vonatkozó részletével. Ami szintúgy megér némi alaposabb körbepillantást. Halbes Land, fél ország-így nevezi az NDK-t 2014-ben megjelent könyvében Marianne Birthler, a neves keletnémet ellenzéki, aki szerint egyféle totális nem egész mivolt, egy sajátságos, „félkész” állapot, fura és lidércnyomásos félbemaradottság jellemezte évtizedeken keresztül mindenféle értelemben a keletnémet világot. Ezt a nagyhatalmi erőpolitika kierőszakolta fél-országot ölelte körbe az egész ország (Ganzes Land) és az egész élet (Ganzes Leben). Az emlékek (Erinnerungen) így és innen indulhatnak rohamra. Keleti és nyugati irányba egyszerre. Birthler könyvének címe nem véletlenül viseli ezt az elképesztő lélekállapot-fo- lyamat egészét - Fél ország, fél élet, egész élet, emlékek -, amit ötven év alatt egy nagy nép nagy kultúrájának kényszertorzképe magából kisajtolhatott: a német történelem sajátságos nyomorúságának korunkra igen jellemző, hű lenyomatát. Mintha Heine valamikor a XX. század közepe táján írta volna: „Germánia, bús, elkínzott nagyasszony, / mit hozzon a jövendő? [...] hozd harcok és vészek / után Voltaire szabad napját reánk, / hadd láthasson még néhány békés évet, / ha nem fiúnk - úgy az unokánk” - s a könyörgésre válaszul a messziről ide érkező szemlélő meg azt láthatta, amit Csoóri Sándor valamikor a nyolcvanas évek közepe táján (Éjszakai utazás Némethonban): „Behúzódva a fülkezugba, / Németország sebei mellett utazom / szemlesütve.” Ezeket a súlyos, már-már halálos sebeket vagy hősi harcban szerzett büszkeség-rendjeleknek kellett tartani, vagy nem létezőnek tekinteni, a boldog és biztató jövő reménységének magabiztos alárendeltségében. Az NDK mesterséges életre hívására és életben tartására a hazudozás és a hamisítás jóformán minden szovjet mintájú kelet-közép-európaiságot felülmúló mértéke volt a varázsszer. Ám mindehhez médiumok kellettek. 171