Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
A kétszer volt ország Jugoszlávia ügyetlenül kezelték a Horvátország területén élő jelentős (12%) szerb kisebbség ügyét. Az sem javította a horvát pozíciókat, hogy az „ország” több száz kilométeren határos volt Szerbiával, s ezeket a határokat csak Jugoszlávián belül tartotta elfogadhatónak Belgrád, s ebben a kérdésben még Milosevics vad sovén ellenzéke is egyetértett, sőt túl is tett rajta, ami olyan üzenetekben fogalmazódott meg, mint a „be kéne már fejezni a második világháborút!” horvátoknak szóló nyílt felhívása. Szerbiában minden horvátot usztasának tartottak, mire a horvátok válasza az volt, hogy csetnikeknek nevezték a szerbeket. A részigazságok és durva csúsztatások a politikai szintről még a sportot is elérték, s nem volt olyan foci-, kézilabda- vagy kosárlabda mérkőzés, amelyen ne lett volna etnikai jellegű atrocitás, randalírozás és jelentős károkozás. Belgrád végső érve szinte kimondta az irányt a „megoldás” felé, ugyanis gyakran hangoztatták, hogy két világháborús vereség után is kihúzták a horvátokat a bajból a királyi és a kommunista Jugoszlávia megteremtésével. Mi adott erre alapot? A szerb hadsereg akkor és most „jogutódja”, a jugoszláv néphadsereg. A tavaszi horvát választásokat is az ellenzék, a HDZ (Horvát Demokrata Közösség) nyerte meg, melynek vezére Franjo Tudjman volt, aki vezér is akart lenni, s nem vezető. Nyílván ezzel is ellensúlyozni kívánta Milosevics személyét, gőgjét, agresszivitását. Belgrád már egy évvel korábban szorosabbra fűzi kapcsolatait a knini szerbekkel, akik 1990 augusztusában már föllázadnak a központi hatalom ellen. A „rönkforradalomnak” nevezett szabotázsakcióikkal elzárják az utakat, és megbénítják a főváros és a tengerpart vasútforgalmát. Ekkor avatkozik be először a „néphadsereg” a szerbek mellett a törvényesen intézkedő horvát belügyi alakulatok ellen. A hadsereg fegyverrel is ellátja a lázadókat. Bosznia-Hercegovinában a Demokratikus Akciópárt (muzulmán bos- nyákok) nyeri meg a választást, vezetője, Alija Izetbegovics lesz az államfő még ekkor szerb és horvát szavazatokkal is támogatva. Macedóniában háromszor is az urnák elé járulnak az emberek, de örökös patt az állás, amelyet úgy oldanak föl, hogy reaktiválják a politizálástól visszavonult tehetséges kommunista Kiró Gligorovot (ő mondta a kommemorációs beszédet Tito temetésén), aki Macedónia első demokratikusan megválasztott elnöke lesz, s okos politikával a külső körön tartja Szkopjét az egyre válságosabbá váló belső helyzetben. Szerbia és Montenegró nem kapkodja el a választásokat, amelyek ott tényleg csak formálisak. Milosevics, a nép fia, simán győz a magát jobboldali