Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
A kétszer volt ország Jugoszlávia „főkonstruktőrét”, a szlovén Kardeljt, akiket egyenesen szerbellenességgel vádolt. Pár hónap alatt az „isteni” Slobó (így becézték honfitársai) képei, portréi már a mindenhova kihelyezett Tito-képek helyén lógtak. A nép megtalálta vezérét és, ahogy az már lenni szokott, a még nála is „okosabb” feleségét, aki nem is annyira a háttérből, mindenbe beleszólt. Mirjana Markovics- ból (Milosevicsné) hamar egyetemi tanár lett, majd akadémikus, hasonlóan a „román szomszéd” nejéhez. Talán az sem véletlen, hogy a komoly belpolitikai gondokkal küzdő Gorbacsov eme két pártvezetőtől tartotta a legtávolabb magát. Milosevics hamar utcai politikussá válik, politikai céljainak legjobban a nagygyűlések felelnek meg. Bár maga nem szereti a tömeget, nem is igazán jó szónok, de érzi az erőt, ami a tömegből árad. Beutazza Szerbiát, Crna Gorát (Montenegró), többször fellép a Vajdaságban, de sikereinek igazi színtere a „szerb szentföld”, Koszovó, ahova többször is ellátogat. Célja kettős: első az albánok, akik időközben közel kétmilliós lélekszámú „kisebbség” lettek, megfélemlítése, a másik további hívek gyűjtése a nem Szerbiához tartozó, de részben szerbek lakta területekről. A mítingeknek nevezett tömeggyűlések azonban nem mindenütt sikerülnek. Szlovénia világosan közli, hogy az ilyen fellépések tűrhetetlenek Ljubljanában, s ezeket a szlovén belügyi alakulatok meg fogják akadályozni, ha kell, a határról visszafordítják a (fizetett) tüntetőkkel túlzsúfolt szerb autóbuszokat, de akár a vonatokat is. Ez a határozott fellépés meghátrálásra kényszeríti Milosevicset, aki nem képes megérteni, hogy népszerűsége lokális, Jugoszlávia népei nem akarják első számú vezetőként elfogadni, és soha nem is fogják. (Rá jellemző lépésként azonban bevezeti a szlovén áruk és termékek bojkottját, ami megmosolyogtató, ugyanis alig okoz kárt a szlovén gazdaságnak, amely ekkorra már 90%-ban exportorientált. A kölcsönös utálat tovább szítására, fokozására viszont alkalmas volt.) Már minden nép (köztársaság) a saját embereiben gondolkodik, saját vezetőiben bízik. Jól definiálja Milan Kucsan szlovén elnök, hogy Milosevics már nem is egy Nagy-Szerbiát akar, hanem egyenesen egy Szerboszlá- viát. A horvátok újra a nyolcszáz éves álom, a független, önálló Horvátország megteremtésében bíznak, ami két világháború után sem sikerült, de soha nem mondtak le róla. (1971-ben még az is fölmerült, hogy a Szovjetunió segítségét kérik, a horvát emigráción keresztül, de ettől még Moszkvában is megrettentek, hiába jött volna jól egy pár horvát komoly hadikikötő a szovjet flottának az Adrián.) 155
