Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
A kétszer volt ország Jugoszlávia szóródást mutatnak. Majdnem felük, közel félmillió ember horvát. Jugoszláviai számarányához képest igen sok a szlovén és a nemzetiségek közül a magyar. Ez azt mutatja, hogy a keresztény-katolikus kultúrkörhöz tartozók sokkal könnyebben illeszkednek be a vezető kapitalista országok érték- és munkarendjébe, becsületesen dolgoznak (ha nem önigazgatnak, ahogy a belgrádi vicc poénja csattan). A szerbek közül is inkább a vajdaságiak és az észak-szerbiaiak vállalnak külföldön munkát, míg a déli tagköztársaságok képzetlen munkaerő-állománya otthon várja a jobb időket. A hatvanas évek végére Jugoszlávia második legnagyobb valuta bevételi forrásává válik a vendégmunkások által hazautalt pénz. Az első (hosszú évtizedekig) az a devizamennyiség, amit az évtizedekig jugoszláv tengerpartnak titulált horvát Adria (Dalmácia és Isztria) „termelt” meg. A bevételek központosítása miatt ezek az összegek Belgrádban landolnak, s egy részük ott is tűnik el, majd kisebbik hányaduk kerül redisztributív (visszaosztó) alapon a tag- köztársaságokba. Azonban ezek a dollár (márka, schilling, frank, korona stb.) milliók sem fedezik azokat a hiteleket, amelyeket a szövetségi állam kirakatpolitikájának fönntartására fordít, miközben reform reformot követ (1961, 1966, 1968) egy évtized alatt. Ezek hatására a balkáni föderáció neve egyre szebben cseng. Ez az ötkontinensnyi világhírnév és ország-elismertség annak a kifinomultan zseniális csúsztatásnak köszönhető, amelyet az úgynevezett korridorelvre épített föl Belgrádban a diplomácia és a média; Jugoszláviát a békefolyosó harmadik tagjaként ábrázolva, a föld egyik legrégebbi demokráciája, Svájc és a már említett osztrák államszerződéssel örök semleges Ausztria mellé besorolva csupa szívjóság államként a hidegháborús Európa szívében. Ez a príma taktika és személyi kultusz olyan szintre hágott, hogy Titót és nejét Kennedy a Fehér ház kertjében fogadta. Majd’ minden amerikai elnök tárgyalt vele. Nixon háromszor is, s 1971 tavaszán még a forrongó Zágrábba is ellátogatott, miközben a szocialista országok vezetői persona non graták voltak Washingtonban. (Az ENSZ New York-i székházában felszólaló Kádár Jánost a kikötőben horgonyzó hajóról speciális rendszámú autóval „csempészték” be a hátsó ajtón az épületbe, mert a lábát nem tehette az Amerikai Egyesült Államok földjére.) Míg királyok és elnökök (a mai napig) a szerény bejáratú Downing Street 10.-ben „jutnak be” Londonba, addig Tito előtt a Buckingham-palota impozáns kapuja tárult ki. Teheránban, a Perzsa Birodalom fönnállásának 2500. évét ünneplő ceremónián Tito Reza Pahlavi sah trónja mellett ült, a rendszerét legitimáló amerikai alelnök a pódium 137
