Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
Táborszemle Juhász György A magyar történészek évtizedekig elfordították a fejüket, s nem vettek tudomást egy páratlan forrásértékű dokumentumról, amely már 1977-ben megjelent Zágrábban, és legálisan megvásárolható volt (lett volna) Zágrábban, Belgrádban, de Eszéken, Újvidéken, Szabadkán és Zentán is, igaz nem magyar nyelven. Veljko Micsunovics Moskovske godine 1956/1958 (Moszkvai évek, 1956/1958) címet viselő naplójából tudhatjuk, hogy november 4-étől „42 személy kért és kapott menedéket” a Hősök tere sarkán álló Jugoszláv (ma szerb) Nagykövetségen. Ma már a névsor is ismeretes, még a gyerekek, családtagok személye és száma is. Nagy Imre miniszterelnök és társai november 22-éig tartózkodtak a külképviseleten, amire célzott lövéseket is leadnak az azt körbevevő és blokád alatt tartó szovjet alakulatok. Valószínűsíthetően egy mesterlövész ablakon behatoló golyója öl meg egy jugoszláv diplomatát (Milenko Milovanov követségi titkárt), aki feltűnően hasonlított Nagy Imrére. Még Kádár János november 21-én kelt írásos garanciavállalása is megtalálható a könyvben, amelyet Edvard Kardelj miniszterelnök-helyetteshez intézett, s felelősségre vonás nélküli szabad eltávozást garantált Nagy Imrének és társainak. Tito kezdetben szimpatizál Nagy Imrével, de mindenben a jugoszláv érdekeket tartja szem előtt, és igyekszik álláspontját úgy kialakítani (Pulai beszéd, 1956. november 11. megjelent a Népszabadságban november 17-én), hogy a törékeny szovjet-jugoszláv „kiegyezést” semmilyen formában ne veszélyeztesse, s látván a helyzetet, a második szovjet katonai inváziót a forradalom ellen, kiválasztottja (Kádár) új kormányát segíti a továbbiakban. Még a forradalmi pesti utca is szimpatizál Jugoszláviával, annak másságával. Ez abban is megnyilvánul, hogy számtalan helyen munkástanácsokat hoznak létre a felkelőkből szabadságharcossá váló fiatalok és munkások, s ezek a szervezetek tartanak ki a legtovább, folytatnak mintegy utóvédharcot Moszkva új hűbéruraival. A novemberben megkezdődő külső és belső megtorlás elől tízezrek menekülnek el Magyarországról, köztük vannak olyanok is, akik a jobb élet reményében hagyják hátra hazájukat. A mára minden oldalról (szakma, média, egykori 56-osok) elfogadott, korrektnek mondható szám: kettőszázezer fő. A menekülők fő iránya 1956 novemberétől Ausztria. A „másfél” éves Osztrák Köztársaság becsülettel fogadta a magyarokat, de nem mindenki tartott arra. Sokan dél felé, Jugoszláviába indultak-menekültek. Két fő irány létezett, az egyik a Szeged-Szabadka-Újvidék-Belgrád, a másik a Pécs-Eszék-Zágráb. 132
