Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
A kétszer volt ország Jugoszlávia élén próbálja támadni a Wermachtot. (A marxista-titoista történetírás közel ötven évig tagadta ezeket a találkozókat, melyek tényét még fölvetni sem volt tanácsos!) A németek leválasztják Mihajlovicsot, s ezzel véget is ér a tulajdonképpen el sem kezdődött együttműködés. A csetnikek irtani kezdik a partizánokat (és fordítva) először csak Szerbia területén, majd 1942-től a volt Jugoszlávia területén. így válik a felszabadítónak indult kétideológiájú háború belső, korábban már említett polgárháborúvá. A kezdeti próbálkozásokra fölfigyel London is. Itt Mihajlovics mellett döntöttek, s operettbe illő módon (nem tévedés) a Valjevo körül bujkáló cset- nik vezért tábornokká léptették elő, s kinevezték az emigráns kormány hadügyminiszternek, miközben egységeit szétverték a németek. A maradékot pedig (Londonban) átkeresztelték Hazai Jugoszláv Katonaságra. Arra azonban jó volt Drazsa Mihajlovics, hogy immáron a németekkel kollaborálva kiűzzék Szerbiából Tito partizánjait, s távol tartsák őket egészen 44 nyaráig, ameddig az országrész teljesen pacifikáit maradt. Tito visszatért oda, ahonnan egységei elindultak, Boszniába, a hegyek közé. Serege ekkor mintegy kétezer főt számlált, de folyamatosan erősödött-bővült, főleg a létszám, komolyabb (nehéz) fegyverzet-, lőszer- és gyógyszerutánpótlás nélkül. Serege egy év alatt ötvenezer főre növekszik, s beljebb, Bosznia és Horvátország határára húzódik. A hadsereg és a Jugoszláv Kommunista Párt egyszemélyi irányítás alatt állt. A JKP tartományokban (értsd: tagállamok) gondolkodott, föderatív alapon külön pártja volt Szlovéniának, Horvátországnak és lett a háború alatt Macedóniának, ezzel is ellentmondva a nagyszerb hegemóniának. Területi egységenként hozták létre a partizán-főparancsnokságokat is. Kifelé nemzeti jellegüket hangoztatták népfrontos színezettel, a szocializmus-kommunizmus ideológiája rejtve maradt, takarta a „népi” elnevezés. A megszállókkal, hitelüket növelve, nem egyezkedtek, de hadifogolycserére esetenként sor került. Akit árulónak tartottak, még a civilek közül is, kegyetlenül kivégezték. Míg a szerb csetnikek és horvát domobránok kivárásra rendezkedtek be, addig a partizánok aktív háborús szerepet vállaltak elsősorban az ellenség hátában és oldalán, kerülvén a frontális ütközeteket. A német vezérkar több ízben (Schwarz-, Weiss-hadművelet) próbálta fölszámolni az egyre nagyobb területeket ellenőrzése alá vonó partizán-hadsereget, eredménytelenül, míg a felszabadító seregek szerették volna elérni az aktív hadviselő fél státusát, szintén eredménytelenül. 1943. május 5-én a térség sorsát eldöntő elhatározás született a szövetségesek részéről, amely a partraszállás helyét Szicíliában határozta meg, ha még nem is elvetve, de eltolva az angolok dalmáciai tervét. 117
