Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György : Előszó
Előszó Előszó A könyv, amit a kezében tart a kedves olvasó, kísérleti kötet: megpróbál egy közel fél évszázadig (1945-1990/91) belénk sulykolt, ránk erőltetett, alapvetően hamis, sztereotípiává érlelt rész- vagy féligazságot a helyére tenni, amely a rendszerváltást/rendszerváltoztatást is túlélte, s a publicisztikától a politológián át a történetírásig változatlanul használatban maradt, s már-már az igazság látszatát kelti. Generációk nőttek föl az alábbi mondatszerkezeti elemeken: a Szovjetunió és a szocialista országok; a Szovjetunió és a szocialista tábor; a Szovjetunió és népi demokráciák; a Szovjetunió és a szocializmusépítő, testvéri kelet-európai országok; Moszkva és a KGST tagállamai; Moszkva és a Varsói Szerződés tagországai; az SZKP és testvérpártjai; a Szovjetunió és a vazallus országok; a lágerországok (Magyarország, a legvidámabb barakk); a Szovjetunió és a csatlós államok. Az utóbbi meghatározást inkább a 90-es évek eleje/közepe óta használjuk, bár ezek ugyanazt sugallják, mint a többi. Tételesen azt, hogy térségünkben valamiféle egységes és baráti, azonos szocialista-kommunista értékrendű, szolidáris közösség alakult volna ki a nagy vezető nép, az oroszok óvó-védő szárnyai alatt, és egyek voltunk Gdansktól Dubrovnikig és Várnától Rostockig, s szinte „drúzsba” kötött minket a magasztos közös eszme- és gondolatrendszer, amit még „itt-ott” szögesdrótok is erősítettek Kelet-Berlintől Szentgotthárdig. A drótok és betonfalak mögött meg több mint félmillió szovjet katona vigyázta az idilli állapotokat. Hogy ez a kifelé hirdetett és kényszeredetten demonstrált egység menynyire nem volt igaz, azt e rövid bevezetőben csak egy (fél) gondolat erejéig érdemes fölidézni. Minden szocialista/kommunista diktatúrát, formáját, karakterét legjobban annak vezetője, diktátora, „Apja”, „Öregje”, „Tanítója” jellemzi, s már meg is érkeztünk az egyik leglényegesebb distinkcióhoz. A különbségalapú megközelítés „ékköve”, hogy például Edward Gierek nem volt Todor Zsivkov, Alexander Dubcek „enyhén eltért”, mondjuk, Enver Hodzsától, s nehéz volna Rákosi Mátyást közelíteni Wíadyslaw Gomulká- hoz. Míg Kádár János egy relatíve olcsó diktátornak számított a szó szoros és főleg anyagi értelmében, addig Josip Broz Tito és első számú majmolója, Nicolae Ceauşescu átvitt és konkrét értelemben is igen sokba került a délszláv népeknek, illetve a romániai embereknek. Az sem mindegy, hogy hol és hogyan hány úgynevezett „első emberrel” éltük túl a kelet- és közép-európai 9
