Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Katalizátorok
A múltból jelen, a jelenből jövő sőbb aktív előállítója és terjesztője is volt hasonlóknak Magyarországon. Kovács István és Kiss Gy. Csaba, valamint a „szabadság kis körei”, amelyekhez tartoztak, rokonszenvvel követte az efféle tevékenységet, de elvből nem vettek részt benne. Az utóbbi ezt a következőképpen magyarázza: „Az úgynevezett szamizdat kiadványok Magyarországon 1985-86-tól kezdtek nagyobb jelentőségre szert tenni. Addig szinte csak néhány budapesti baráti körben forogtak. Úgy láttuk, mondhatni a magát különben soha meg nem nevező nemzeti demokratikus ellenzék törzse, vagyis tulajdonképpen a Bethlen Gábor Alapítvány köre, hogy Magyarországon alapvetően különböztek a körülmények Lengyelországtól, de részben Csehországtól is, még Szlovákia volt a leghasonlóbb. Ha vállaltunk volna szamizdatban való aktivitást, akkor nyilvánvaló, hogy kizártuk volna magunkat az elsődleges és a köztes nyilvánosság világából, amivel fontos, és sokakhoz eljutó kommunikációs hálózatról mondtunk volna le. Megmaradva a »tűrt« határvonalon, publikálhattunk például a Mozgó Világ, a Tiszatáj, az Alföld, a Forrás hasábjain, felszólalhattunk az írószövetségben, a Tokaji írótáborban, s hasonló helyeken, aminek révén sokkal szélesebb kört értünk el mondandónkkal, mint a nehezen hozzáférhető, kis példányszámú szamizdatokkal. A konspirativ tevékenységet nagyjából 1987 tavaszáig nem tartottuk valóságos hatást kifejtőnek, igen szerény volt a magát »demokratikus ellenzéknek« nevező társaságnak a hazai visszhangja. S valamennyire távol tartott tőlük minket a marxista-kommunista múltjuk, a nemzeti kérdésekkel kapcsolatos közömbösségük, a határon túli magyar kisebbségekre való érzéketlenségük, családi beágyazottságuk a fennálló rendszerbe. Még a Budapesten kívüli nagyobb városokban, településeken is nagyon szoros volt a belügyes felügyelet, így hát reménytelennek gondoltuk a szamizdat olvasótáborának hatékony növelését. Ha volt valami taktikánk, akkor meglévő intézmények - írószövetség, folyóiratok, tudományos műhelyek - »elfoglalásában« gondolkodtunk, a szabadság kis köreinek megteremtésében, működtetésében, egyáltalán az építkezésben, a szerveződő civil társadalom kínálta lehetőségek kihasználásában. Inkább egyfajta »szerves« munka végzése volt a célunk, mintsem a forradalomra való készülődés, holmi »élcsapatként«. Egyébiránt nem zárkóztunk el egészen, jómagam is fordítottam pár lengyel szöveget a Máshonnan Beszélőnek, név nélkül.’m * 86 Kiss Gy. Csabának a szerzővel folytatott személyes levelezéséből. 72
