Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Kerényi Grácia, a szellem kettős nagykövete
Kerényi Grácia, a szellem kettős nagykövete Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni véres megtorlásokat követően, az 1960-as években némiképp enyhült a helyzet, így már végre kiutazhatott Lengyelországba. Ebben az évtizedben felváltva élt Budapesten és Varsóban, ahol saját lakása volt. Beiratkozott a Varsói Tudomány- egyetemre és közben szorgalmasan írt, mindkét nyelven, saját verseket és fordításokat egyaránt. Számos magyar költő versét fordította lengyelre, ezek antológiákban jelentek meg. Verseket, novellákat, esszéket, tanulmányokat publikált magyarul és lengyelül. A Varsói Tudományegyetem elvégzése és a doktorátus megszerzése után, egyre hosszabb időt töltött Lengyelországban, ahol 1956 után Gomulka kompromisszumos intézkedései nyomán egy ideig enyhébb és más volt, mint nálunk a politikai légkör. Grácia járta az országot, barátságokat épített és kereste a kapcsolatot a már korábban Magyarországon megismert lengyelekkel. így például újra találkozott az 1939-es budapesti Lengyel Intézet volt igazgatójával, Zbigniew Zatqskivel, aki egyetemi tanárként dolgozott a Toruni Egyetemen, illetve megismerte az ekkor a krakkói Jagelló Egyetemen oktató hungarológus történész Wactaw Felczakot31, a londoni lengyel emigráns kormány egykori futárát, aki a háború alatt szinte folyamatosan járta a konspirációs ösvényeket a megszállt Lengyelország és 37 37 Wactaw Felczak (1916-1993) történész professzor. Az 1970-es évek derekától rendszeresen látogatott Magyarországra, ahol hozzájárult a demokratikus ellenzék gondolkodásának formálásához. Egyébként már ifjúkorában különleges figyelemmel fordult a magyar történelem, a lengyel-magyar kapcsolatok felé. 1938-39-ben a budapesti Eötvös Kollégium ösztöndíjasa volt. 1940-ben a lengyel ellenállás tagjaként újra Magyarországra jött, s az emigráns lengyel kormány és a honi ellenállás közötti kapcsolatot tartó budapesti futárbázis - a „Placówka W” - parancsnok-helyettese volt. Majd 1943 tavaszán ő szervezte meg és vezette a Honi Hadsereg futárbázisát a magyar fővárosban. Ebben a minőségében összesen 75-ször kelt át illegálisan az országhatárokon. Nyugati kapcsolatai miatt, a teljes hatalomátvételre készülő lengyel kommunista hatóságok körözték. 1947-ben hátat fordított a politikának és a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be. 1948-ban azonban egy családszöktető kísérlet miatt még egy futárutat vállalt. A csehszlovák hatóságok azonban - ugyan nem politikai indíttatásból, hanem valutaüzérkedés miatt - figyelték az összekötőjét, s így vele együtt Felczak is lebukott. Letartóztatták és átadták a lengyeleknek. Két évig tartó vizsgálati fogság után életfogytiglanra ítélték, de 1956. október 30-án - a magyar forradalom ekkor már tartott, és Gomulka is hatalomra került - feltételesen szabadlábra helyezték. 1958-tól a krakkói Jagelló Egyetem újkori egyetemes történeti tanszékének tanára lett. Doktori értekezésének címe: A magyar nemzetiségi politika 1848 előtt volt, majd habili- tációs értekezése az 1868-as magyar-horvát kiegyezésről szólt. Fő művének a két kiadást megért Magyarország története című könyvét tartják, amely 1966-ban jelent meg először. Varsóban hunyt el 1993. október 23-án. 45