Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Az MDF lengyel vendégei
A múltból jelen, a jelenből jövő Forradalomban, tizenkilenc éves volt akkor, úgy hozta a sors, hogy ott volt, amikor letartóztatták Marosánt és még más fontos pártembereket. Egyébként semmi sem történt velük, a lány november 4-én átlépte a határt, de amikor amnesztiát hirdettek, visszalátogatott Magyarországra. Pár nappal később letartóztatták, és elkezdődtek a kihallgatások... Itt megszakítom, noha vannak további részletek a jegyzeteimben. A pribékeknek voltak ötleteik...” Woroszylski is felszólal az MDF szervezte Bem-téri tömeggyűlésén. Mellette áll Kiss Gy. Csaba, és mondatról mondatra fordítja, amit mond: „A lengyelek ma veletek vannak, épp úgy, mint régebbi vagy közelebbi történelmünk napjaiban, s ahogyan ti, magyarok is velünk voltatok. 33 évvel ez előtt, az emlékezetes 1956-os évben is együtt voltunk, ugyanaz a szabadság iránti vágy forrasztott össze bennünket, a nemzeti függetlenség vágya, az, hogy értelmes és távlatokat kínáló életet élhessenek társadalmaink.” A továbbiakban mintegy mentegetődzik, kifejezi, mennyire fájt a lengyeleknek, hogy nem segíthettek, hogy a magyarok elbuktak. „Magunkon sem tudtunk segíteni, a mi fellobbanásunk, reményeink is hosszú évekre elnyomattak.” A hallgatóság soraiban felfedezi Magyarországon élő lengyel hölgyismerősét, aki nagy figyelemmel kíséri szavait, és az arcáról sugárzó biztatás tovább lelkesíti: „... Az 1989-es esztendő 1956 folytatását hozta. A vér nem ömlött hiába, a szenvedés és küzdelem, az igazság követelése, a remény éltetése nem volt hiábavaló. S íme, Ti és Mi betemetjük a történelem sötét sza- kadékát, arrafelé tartunk, amerre tartottunk, azon az úton haladunk tovább, amelyen egykor megállított bennünket az erőszak. Micsoda boldogság, hogy megérhettük ezeket a nagy napokat! Micsoda öröm, hogy ezen a napon itt lehetek közöttetek, és épp erről a helyről kiálthatom: - Éljen a szabadság! Éljen Magyarország! Éljen a lengyelek és a magyarok barátsága, és közös reményünk, hogy együtt munkálkodhatunk érte, tehetségünk szerint... Isten minket úgy se géljen!” pott, hogy nem történik semmi baja, s visszajött. Marosán bosszújaként rögtön letartóztatták, s érzéstelenítés nélkül küretet hajtottak rajta végre. Történetét megírta Vathy Zsuzsa. Márton Erzsébetet Kovács Istvánnak is volt szerencséje személyesen megismerni - róla mesélt Woroszylskinek. (K. I. szíves közlése a szerzőnek). Van azonban egy valós, lengyel vonatkozású történet is. Lidia Widajewiczről van szó, egy lengyel diáklányról, aki a Nemzetőrség karszalagját hordta, s fegyveres szolgálatot teljesített az októberi napokban. Esetét Stanislaw M. Jankowski „Fiatal lány, géppisztollyal” című írása dolgozza fel, megjelent Szalai Attila fordításában, a Tygodnik Powszechny publikációja nyomán: Életünk, 1992/3—4, 308-316 o. 162
