Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Csoóri Sándor „senkijei, barátai”
Csoóri Sándor „senkijei, barátai” nyék magyarországi megjelenésétől tartott - főleg az értelmiség, ahol magas a zsidók aránya, és ahol szüntelenül a rejtett antiszemitizmusról írnak és 1930-tól napjainkig tart a „fatális megosztottság urbánusokra és népiekre, ami csupán a zsidó, nem zsidó értelmiség közötti ellentét álcázását jelenti". Itt idézi Gyurkót, aki szerint a nemzetiségi probléma Magyarországon a puskaporos hordó szerepét tölti be. (Az idézet 1976-ból való és nem tudni milyen nemzetiségi problémára is utal.) Az 1968-as lengyel események magyar fogadtatása - Nowak szerint - annál is inkább negatív következménnyel járt Lengyelország számára, mert azt a torz általánosítást erősítette meg, hogy mintegy az egész lengyel társadalmat a szélsőséges antiszemitizmus jellemzi. Ennek jelentősége - írja - különösen akkor érthető, ha emlékezünk arra, hogy az antiszemitizmusnak sokkal brutálisabb és embertelenebb megnyilvánulásai voltak Magyarországon, mint Lengyelországban. Elég, ha megemlítjük - jegyzi meg Nowak -, hogy az 1942-es újvidéki mészárlásokban a reguláris magyar hadsereg 3309 személyt ölt meg. főleg zsidókat és szerbeket, köztük öregeket, nőket és gyerekeket, vagy a nyilasok 1944-es tevékenységét. 1968 után a hivatalos lengyel és magyar politika közötti ellentéteket taglalja Nowak, és a kölcsönös bizalmatlanságról ír. A hetvenes évekről a Gierek-korszak első felét summázva megállapítja, hogy az akkori vezetés a Nyugat felé fordult és elvetette az együttműködést Magyarországgal. 1976-tól növekvő nyugtalansággal figyelte a magyar politika a lengyel eseményeket. „A félelem másik forrása volt, hogy a lengyel KOR megfelelőjeként létrejött a SZETA, az illegális kiadványok Magyarországon is megjelentek, beindult a »repülő egyetem«”. Nowak elismeri, hogy a nyolcvanas évek elején a magyar politika és a tömegtájékoztatás nagy megértést tanúsított a lengyel fejlemények iránt, az információ Lengyelországról „sokoldalú”, „objektív” volt. Fokozatosan azonban - írja - felülkerekedett a félelem, hogy milyen következményei lesznek a lengyel eseményeknek Magyarországon, nem lesz-e - éppen a hagyományos szimpátia miatt - nagyobb a visszhang, mint másutt. Ezután Nowak bírálja a lengyel sajtót, amely jó példát keresve a valóságnál lényegesen kedvezőbb képet festett a magyar reformokról. Dicséri a HVG-t Lengyelországról szóló információi miatt, bár hozzáteszi, hogy egyes publicisztikáit nem jellemezte elég objektivitás és nem volt eléggé mélyen elemző. 1981 után nem ritkán - írja -, főleg a Magyar Televízió túlságosan leegyszerűsítette a lengyel kérdést, hibás általánosításokat közölt a lengyelekről, az anarchizmusukról, az általában nem túl jó viszonyukról a munkához. Nowak ezt azzal magyarázza, hogy a nehéz magyar gazdasági helyzetben kényelmes volt megmutatni, hogy másutt még rosszabbul élnek, mégpedig azért, mert nem dolgoznak elég kitartóan. Szembeállították a magyar stabilitást, rendet a lengyel zűrzavarral. 137
