Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt A lehetetlennel, a fizikai vereség bizonyosságával is megküzdő, hősiesen harcoló forradalmárok - a pesti srácok - képe éles kontrasztban áll azon, a kádári MSZMP-ben felcseperedett és ott karriert befutott kommunista, aktualizált sietséggel szocialistává rebrandingelt politikusok portréjával, akik ezen a napsütötte októberi napon a köztársaság születésénél „bábáskodtak”. E szofisztikáit politikai balett pontosan rögzített koreográfiájával valóban egy történelmi fordulópont képét kívánta nézőiben rögzíteni; ugyanakkor, bár e kép máig sokunkban elevenen él, számomra egyre inkább és egyre jobban hiányzik belőle a hitelesség, és ezzel együtt mindjobban kiélesedik e színpadkép didaktikussága. Nem kérdés, hogy ott és akkor mindenki hitt a pillanatban, annak lelket felemelő egyszeriségében, ám egy szempillantással később, akár még a könnyeit törölve, akár éljenezve és tapsolva, akár a tisztelgés pózába merevedve minden résztvevőnek tudnia vagy legalább éreznie kellett, hogy kicsit becsapja önmagát, és kicsit (?) hagyja magát becsapni. A rés publica kikiáltása valójában 1989 sorsfordító (re)mitizálási versengésének részét képezi, idetartozott Nagy Imre újratemetése és az 1956-os forradalom és szabadságharchoz való viszonyulás kérdése, és idekapcsolódott a köztársaság és vele együtt a modern demokráciához való (az MSZP szempontjából: legújabb) viszonyulás deklarálása. A pszeudo-jogállam időleges keretei közt felülről épített pszeudo-demokrácia díszletében - hiszen a frissen kikiáltott Magyar Köztársaság még mindig hét hónapnyira volt az első, valóban demokratikusan megválasztott parlament, és az annak felelős kormány felállásától - a regnáló kommunista/szocialista hatalmi elit immár legitim, demokratikus erőként tűnhetett fel. Természetesen nem volt és a politikai logikát követve nem is kellett, hogy az legyen: az 1989 őszétől teljes sebességre kapcsolt választási versengésben egyre kevésbé számított, hogy milyen valójában a több mint 50 bejegyzett magyar párt bármelyike; az számított, ki milyennek képes láttatni magát és milyennek mutatni ellenfeleit. S ezzel gyakorlatilag minden visszataszítósága ellenére szükségszerűen megindult a média- és propagandaharc, annak részeként pedig a felcímkéző, politikai sárdobálás. Az MDF kapcsán a „láttatás” konkrét formájában kapcsolódott 1989. október 23-ához, hiszen a Fórum saját köztársaságielnök-jelöltjét az angolszász sajtó a köztársaság kikiáltásához kapcsoltan mutatta be (vagy legalábbis arról ugyanazon a napon tudósított). A United Press International (itt kivételesen idézett) híradása szerint ,,[m] agyarok százezrei terveztek felvonulást hétfőn három olyan helyszínről, amelyek fontos szerepet játszottak 95
