Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)

III. 1989 első féléve - Az élők, a holtak, és változó viszonyaik

Mások szemével által tegnap kiadott kommüniké szerint a Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Király Zoltán és Lengyel László kizárásáról szóló döntést törölték. Kétségbeesett lépésként, hogy megállítsák a reformista hullámot, a négyeket múlt április­ban rúgták ki a pártból ’a pártegység megsértése’ miatt. Azzal vádolták őket, hogy ellenzéki személyekkel társultak, s nem követték a párt irányvonalát. A párt korlátain túl ugyanakkor mind a négyen sikereket könyvelhettek el, s hármójuk az ellenzéki politika élvonalába került. Bíró, bár névleg nem, gyakorlatilag a legjobban szervezett ellenzéki szerveződés, a Magyar De­mokrata Fórum vezetője. Biharinak hónapok óta udvarol a [Magyar - KJE] Szociáldemokrata Párt. Végül főtitkárként csatlakozott, de egy hét múlva személyes konfliktusok miatt távozott is.100 A tegnapi napig független parla­menti képviselő Király Zoltán népszerűségét tekintve a PB-tag Pozsgay Imre riválisa, míg Lengyel László jól ismert és befolyásos közgazdász maradt.”101 Bár a Karacs által - vélhetően - implikált értelemben e lépésnek nem let­tek „messze ható következményei” a magyar belpolitikában, az egyértel­mű, hogy az MDF létezését 1988 márciusában még nyilvánosan tagadni és 100 Az 1989. január 9-én újjáalakult MSZDP története a szociáldemokrata eszme, s a párt 1890-tól datálható hazai hagyományai ellenére sem tartozott a sikertörténetek közé. A szociáldemokraták 1988 novemberében újították fel tevékenységüket, szervezőbizott­ságuk 1989. január 19-én Budapesten tartotta első nyilvános ülését. Az elnök ekkor Révész András, az 1947-es szociáldemokrata párt jobbszárnyának egyik vezetője volt. Az MSZDP-egyes források szerint - rövid idő alatt több ezer taggal nagyjából 100 alapszervezetet hozott létre országszerte, s február 16-án tartotta bemutatkozó nagy­gyűlését. 1989 márciusában - az EKA munkájába is bekapcsolódva - Révész Bécsben, a Szocialista Internacionáléhoz tartozó pártok vezetőinek tanácskozásán kérte pártja felvételét a nemzetközi szervezetbe, s ez novemberben meg is valósult. 1989 márci­usától az MSZDP részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Az MSZDP 1989 novemberének elején megtartott kongresszusán Petrasovits Annát választották elnökké, ám személye és irányvonala törést okozott. A kongresszusról távozó Ruttner György vezetésével többen összefogva Független Szociáldemokrata Párt néven új szervezetet alapítottak. A szociáldemokraták így alig négy hónappal a választások előtt végzetesen megosztották erőiket, miközben a kommunistából szociáldemokratává rebranding^lt MSZP kihívására is választ kellett találniuk. Az elaprózódás egyenes következménye lett a - kevéssé meglepő - választási kudarc: az 1990-es „első szabad választásokon” az MSZDP alig 3,55%-ot kapott, így nem került be a parlamentbe. Szociális alternatívákat kínáltak a húsz éve újjáalakuló szociáldemokraták. Múlt-Kor, 2009. január 11. http:// mult-kor.hu/20090111_szocialis_alternativakat_kinaltak_a_husz_eve_ujjaalakulo_szo- cialdemokratak 101 Karacs Imre, Hungarian party readmits reformists, Independent, 1988. április 18. 56

Next

/
Thumbnails
Contents