Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)

III. 1989 első féléve - Az élők, a holtak, és változó viszonyaik

Mások szemével Magyar Rádiónak, hogy a 108 tagú Központi Bizottság nagyjelentőségű pén­teki ülésén felszólalók azt mondták, nem lehet a múltat ’egyszavas kifejezé­sekbe sűrítve’ újraértékelni.” Bár az amerikai hírügynökség szerint „a tanács­kozásról a sajtó kevés részletet közölt”, hangsúlyozták, hogy „Horn Gyula, a Központi Bizottság egyik prominens tagja, a külügyminisztérium államtitkára késő délután arra célzott, hogy Pozsgay álláspontját a tagok többsége nem fogadta el. A hivatalos állásponttól alig eltérve a televízióban Horn azt mond­ta, hogy a KB ülés ’nagyon óvatos értékelése’ arra mutat, hogy a forradalom ’felkelésként kezdődött, amelyet némelyek népfelkelésnek is nevezhetnek, de azután ez valami olyasmivé alakult át, amit ellenforradalomként írhatunk le.”96 A KB 1989. február 10-11-i ülésének konzervatív állásfoglalásában nem az a furcsa, hogy nagy vonalaiban az 1956-os forradalom legkorábbi kádári értelmezését próbálta feleleveníteni, és újra „eladni”, hanem az, hogy mindezt mikor tette. Mint arról fentebb szó volt, az MDF 1988. szeptemberi Alapitó- levelének. már megahatározó elemét és célkitűzését jelentette, hogy a szerve­zet „kezdeményezze és támogassa [...] az 1956-os forradalomnak (nemze­ti felkelésnek) a valósághű értékelését”. Az MSZMP elitje számára világos volt, hogy ezzel az ellenzéki erők mindegyike egyetért, így a többpártrendszer bevezetésének elvi, majd - épp a KB aktuális ülésén megtörtént - gyakorlati elfogadása, illetve Pozsgay alapvetően személyes indíttatású, ám hatásaiban a magyar belpolitika játékterét annak teljességében érintő all m-jeután „az ellenforradalomba torkolló felkelés” koncepciója tarthatatlan volt. A „Pozsgay-bomba” keltette hullámok alapvetően kedveztek a máso­dik lakiteleki találkozó óta permanensen fejlődő97 Fórumnak, s miután az 96 „Hungarian Reformer’s View on 1956 Revolt Apparently Rejected”, LA Times, 1989. február 12. http://articles .latimes .com/1989-02-12/news/mn-2881_ l_hungarian-communist-party 97 Az MDF első helyi szervezetei Csepel kivételével mind a Dunától keletre eső alföldi központokban és településeken alakultak, ám a szervezet tudatos bővítésével és spontán bővülésével ez már októberben megváltozott. Innentől az MDF a fővárosban is egyre je­lentősebb tagsággal és támogatottsággal bírt. Bíró Zoltán egy 1988. decemberi interjúja alapján az év végére a tagság létszáma már legalább 4000 körül (de inkább afelett) járt, s a mind gyorsabb expanziót jelzi, hogy becslések alapján ez a létszám 1989 januárjában meghaladta a tízezret, így nagyságrendileg nőve mind az 1988. november 18-án Pár- tay Tivadar elnökletével újjáalakult Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, mind a Budapesten koncentrálódó Szabad Kezdeményezések Hálózata fölé. Szécsi: A „szabadság kis köreitől” a választási győzelemig... 210. 54

Next

/
Thumbnails
Contents