Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
II. 1988 - Híd az állam és a társadalom közt
II. 1988 - Híd az állam és a társadalom közt illetve annak az ellenzék hangosodó retorikájában egyre jobban élesedő véres szimbolikája. A „Kádárnak mennie kell”38 a demokratikus ellenzék által hangosan kimondott gondolata éppúgy ott volt a lakiteleki sátorban tanácskozó népiek, mint (ekkorra) a PB-ben és KB-ban reprezentált kommunista elit egymással (is) versengő tagjainak39 fejében. Előbbiek Kádártól és rendszerétől egyszerre akartak megszabadulni,40 míg utóbbiak épp a hatalmuk zálogát jelentő rendszer fenntartásáért/fennmaradásáért igyekeztek volna Kádár János személyétől megszabadulni. Visszatekintve elsőre talán paradoxnak tűnik, de az adott pillanatban nagyon is igaz volt, hogy ezen eltérő célok tekintetében Bíró Zoltán és Kis János éppúgy (de persze: csak éppen any- nyira) szövetségesek voltak, mint a fentebb többször említett Pozsgay Imre és az ekkor a miniszterelnöki tisztet betöltő Grósz Károly. Természetesen a Kádár távozását jelentő (igencsak szűk) rész-érdekközösségen túl a politikai szembenállás volt a meghatározó, ahogy azt „a négyek” az MSZMP-ből való kizárása is világosan jelezte. Utóbbi kapcsán John Tagliabue a New York Times-ban 1988. május elsején megjelent, az áprilisi magyarországi történésekre reflektáló cikkében ezt olvashatjuk: „A magyar vezetés keményebben 38 A Társadalmi szerződés a Beszélő különszámaként 1987. június végén jelent meg, mintegy kétezer példányban. Ebben szerepelt a „Kádárnak mennie kell!” kitétel, amely Haraszti Miklós javaslatára került az alapvetően Kis János, illetve részben Kőszeg Ferenc és Solt Ottilia alkotta szövegbe. 39 Az MSZMP-n belül zajló hatalmi- és ambícióharchoz Grósz és Pozsgay személyén túl nyilvánvalóan odasorolhatjuk - csak a legismertebbeket emelve ki-Berecz Jánost, Nyers Rezsőt, Németh Miklóst vagy épp Horn Gyulát. Bár a legemblematikusabb Grósz, Berecz és Pozsgay triászának ekkor már évek óta zajló rivalizálása volt, a későbbiek ismeretében könnyen belátható, hogy az adott pillanatban (1988 eleje) e szempontból a „másodvonalhoz” tartozók köre az események előrehaladtával folyamatosan bővült, s így a párton belüli versenyfutás maga is folyamatosan változott. 40 Fenti megállapításomban kényszerű természetességgel van (legalább) némi csúsztatás, hiszen akár a népiek, akár a demokratikus ellenzék oldalán voltak, akik a fennálló rendszer radikális átalakítását gondolták célnak, vagy reálisan elérhetőnek - s ez 1987-88-ban teljesen érthető is. Bárhol bárki bármit sejt, gondol, mond, állít vagy épp hangoztat utólag, az eseményektől egyre távolodva, az 1989-90-ben lezajló kelet-európai változások tempóját és mértékét lehetetlen volt előre látni és megjósolni. Létezhettek egyéni vagy/és csoportos elképzelések, sőt akár „forgatókönyvek” is a jövőt illetően, de bizonyos, hogy a hidegháború lényegét érintő regionális, a keleti blokkban bekövetkező alapvető változások csak utólag váltak események egymásra épülő láncolatává, előre tekintve mindez legfeljebb hipotézisként létezhetett, bárki fejében is. 27
