Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt rendhagyó volt [az eredetiben a kontextusból fakadóan elírásként: unremarkable - „érdektelen” - KJE] Magyarország kulturális életében, mint a Társadalmi Szemle vezetésében eltöltött ideje. Irodalmi támogatottjai többet publikálhattak, a filmgyártás prosperált. Volt azonban annak határa, amit a pártideológus Aczél György még hajlandó volt tolerálni, és e szabályozott áradás sodrát gyakran megtorló intézkedések jelezték, azok ellen, akik kiléptek a sorból. [...] Nyilvánvalóan Pozsgay volt az Aczél-Pozsgay-páros liberálisabb fele, és végül a főnökével való személyes nézetkülönbségeik, és nem ahogy ő állította, politikai okok miatt veszítette el állását. Pozsgay- nak egyszerűen elege lett a másodhegedűs szerepéből, és ezen jellemvonás később ismét felszínre került. A ’tiszteletlen Pozsgay’, ahogy Kádár hívta őt a párt valós hatalmat nélkülöző ernyőszervezete, a Hazafias Népfront élére került 1982-ben. [...] Megtörtént azonban az elképzelhetetlen: a halk szavú intellektus, Pozsgay, aki egész életében hűséggel szolgálta a pártot, fellázadt. Ahelyett, hogy szervezetét alárendelte volna a bürokraták akaratának, azt saját hatalmi bázisává alakította, és elkezdte a pártot saját kezdeményezéseivel bombázni.”162 A cikk, amely a továbbiakban Pozsgay karrierjének azon részeit ismerteti, amelyekről fentebb különböző helyeken magam is írtam, az akkor aktuális magyar helyzet fényében a következő konklúzióval zárult: „Egyetlen nagy ambíciója van, hogy a demokratikus Magyarország vezetője legyen. Alig hat hónapja ez még elérhetetlen álomnak tűnt, de ma: ki tudja? Ha ennek a pártkongresszusnak az akadálya is elhárul, akkor Magyarország a többpárti demokrácia küszöbéhez érkezik. Pozsgay ambíciójának másik feléhez pedig soha nem fért kétség. Pozsgay népszerűsége biztosítja, hogy ha indul, senki nem győzi le őt a köztársaságielnök-vá- lasztáson. Nem érzi szükségét, hogy személyes ambícióit titkolja. Magában mélyen meg van győződve arról, hogy ő a legjobb dolog, ami országával a gulyás feltalálása óta történt. S ebben még igaza is lehet. Bármit is tartogat számára a jövő, Pozsgay már biztosította, hogy neve örökre a magyar történelemkönyvekbe íródjék.”163 Bár Pozsgay sorsa az Independentben jövendőitekhez képest hamarosan nagyon is másként alakult, az bizonyos, hogy az 1989. október eleji MSZ- MP-MSZP-s de facto pártszakadás csak még relevánsabbá tette az általam 162 The stirrer in communism’s kitchen: Imre Pozsgay, Hungarian reformer, The Independent, 1989. október 7. 163 Uo. 99
