Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
6. A rendszerváltás eszmei, politikai és személyi háttere
6. A rendszerváltás eszmei, politikai és személyi háttere azt követelte volna meg, hogy belső áraik a költségeken felül csak akkora nyereséget tartalmazhatnak, amelyet az exporton elértek. Ez a szabályozás, amelynek célja a piaci viszonyok szimulálása volt, azért is volt eleve irreális, mert az árfolyamot a közepes devizakitermelési arányon határozták meg, ezért az export jelentős része eleve veszteséges volt. E mellett a szabályozók szinte folyamatosan, év közben akár többször is megváltoztak, ami a vállalati gazdálkodást teljesen bizonytalanná tette. A reálgazdaság képviselői egyre inkább tért veszítettek a reformközgazdászokkal vagy, ahogy általánosabban nevezhetjük őket a pénzügyi lobbival szemben, hiszen ebben az időben központi kérdéssé már nem a termelés, vagy a műszaki fejlesztés, hanem a korábban felvett hitelek adósságszolgálatának teljesítése állt, ami a gazdaságpolitika meghatározásában döntő szerepet adott a pénzügyi vezetésnek és a vele szoros kapcsolatban álló reformközgazdászoknak. Ekkor az ipari vezetőket a párt és állami irányítást befolyásoló közgazdászok már egyszerűen csak „ipari lobbinak” nevezték. Az ipart felügyelő minisztereink hatáskörét beszűkítették, majd sorra váltották le őket. Az ipari vezetőknek a gazdaság talpra állítását célzó javaslatait, kezdeményezéseit a legtöbbször semmibe vették. Az ígéretek, a szavak és a tettek a csúcsvezetés szintjén egyre távolabb estek. A gazdaságirányítás makró és mikro szinten egyaránt kiszámíthatatlanná vált, a kapkodás, a „tűzoltás” vált gyakorlattá az országban. Eluralkodott az ország vezetésével szembeni bizalmatlanság, az ellentmondók megfélemlítése, amely több emberi tragédiához is vezetett (például Vályi Péter miniszterelnökhelyettes LKM-ben elszenvedett halálos balesete 1973-ban, vagy Szeppelfeld Sándor LKM vezérigazgató öngyilkossága 1982-ben). Az erőviszonyok alakulása következtében - az állampárt határozataival szentesítve - egyre inkább a magyar gazdaságra erőltették a tőlünk, a lehetőségeinktől teljesen idegen kapitalista közgazdasági, pénzügyi formációk egy bizonyos részét. Csikós Nagy Béla, nemzetközi elismertségű közgazda, az akkori Árhivatal elnöke mondta egyszer, kifakadva a gyakorlattól idegen kormányzati intézkedésektől, hogy „ezek a fiatalok olyan baromfiudvarnak nézik a társadalmat, amelyben korlátlanul kísérletezgetni lehet”. Az ország gazdasága e meddő kísérletek következtében elveszítette korábbi lendületes fejlődését. Az 1970-es évek végétől, ’80-as évek elejétől kezdve pedig a kiszámíthatatlan, restriktiv szabályozók mind több termelő vállalatot kivéreztettek. 91
