Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

4. A Lenin Kohászati Művek története

4. A Lenin Kohászati Művek története összköltséggel megvalósítható reorganizációjáról és szükséges vagyontár­gyak kivásárlására felhatalmazta az AV Rt.-t, amely Borsodferr Rt. néven Joósz Gábor vezérigazgató irányítása mellett céget alapított az észak-ma­gyarországi kohászat talpra állításának irányítására. Kétévesre, és összesen 7,1 milliárd forint költségűre tervezték a programot - ebből az állam 4 mil- liárdot befektetőktől várt - az ózdi acélgyártás korszerűsítésére 4,1 milliárd forintot, a diósgyőri acélgyártásnak pedig 3 milliárdot szánt. A határozat sze­rint a kormány a tulajdonviszonyok rendezéséig további 2,1 milliárd forint értékben hitelgaranciát vállalt a Diósgyőri Nemesacél Művek Kft., az Ózdi Acélmű Rt., a Salgótarjáni Acélárugyár Rt., a miskolci December 4. Drótmű­vek és a Csepeli Csőgyár javára. A Diósgyőri Nemesacél Kft. 1995-ben 2,8 milliárd forintos állami támogatást kapott. A kormány 1994 decemberében újabb határozatot hozott a borsodi acél­ipar reorganizációjának folytatásáról. Megállapította, hogy a borsodi térség acélipari reorganizáció folytatásával összefüggően 1995. évben is szükséges az állami szerepvállalás. 1994 végére befejeződött a Dimag Rt. felszámolása, az ÁV Rt. 1995 januárjában 8,5 milliárd forintért vásárolta ki a gyárat a felszámolást vég­ző Reorg Rt .-tői. A vagyontárgyak visszaállamosítása után megalakították a Diósgyőri Acélművek Kft.-t, amely egy 1994. október végi kormánydöntést követően 2,8 milliárd forintot, majd év végén újabb 1,7 milliárdot kapott veszteségpótlás címén. A Dimag Rt felszámolásának eredményeként a Diósgyőri Acélművek Kft. és a Borsodferr Rt. összeolvadásából 1995 elején megalakult a Diós­győri Acélművek Rt. (DAM Rt.). A felszámolandó cégek össztartozása meghaladta a 42 milliárd forin­tot. Az egykori Lenin Kohászati Művekből létrehozott társaságok vagyona kisebb volt, mint a hitelezők követelése, így a kivásárlásból befolyó összeg többsége a felszámolás költségeire ment el. A DAM Diósgyőri Acélművek Kft. 1995. február 1-én megkezdte a di­ósgyőri kohászat működtetését, függetlenül attól, hogy az eszközökkel tu­lajdonjogilag még nem rendelkezett. A DIMAG Rt., a Diósgyőri Nemesacél Művek Kft, a Nyersvas- és Acélgyártó Kft. a KOMPLEX és PROJEKT Kft-k mintegy ötezer dolgozóját azonban - a termelés folyamatossá tétele érdeké­ben - munkajogi jogutódlással átvette a DAM Kft. 1996-ban, egy technológiai váltás részeként leállították a nagyolvasztót és a LD-konvertert, átalakították az UHP elektromos ívkemencét. Ezek után 57

Next

/
Thumbnails
Contents