Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

4. A Lenin Kohászati Művek története

4. A Lenin Kohászati Művek története 1989. második felében a MÓL Rt. a gázdíj fizetésének jelentős elma­radása miatt a Fővárosi Bíróságnál megindította a Lenin Kohászati Művek állami vállalat ellen a felszámolási eljárást. A társasággal való megegyezés és az egyezményben vállalt kötelezett­ségét maradéktalan teljesítése nyomán azonban az első felszámolási kezde­ményezés elhárult. A DIMAG Rt. mint vállalatcsoport, a külső és belső környezeti változá­sok negatív hatásai miatt csak vagyonvesztés és az adósságállomány jelentős növelése árán tudta a termelést biztosítani. Az eladósodás, a likviditási prob­lémák állandósulása következtében a vállalatcsoport 1991-ben gyakorlatilag működésképtelenné vált és 1991. november 12-én a termelő tevékenység megszüntetésére kényszerült. A termelés újraindításának saját erőből semmi esélye nem volt. Privatizáció külföldi részvétellel A DIMAG Rt. vezetése 1991 tavaszán megbízást adott a Pénzügykutató Rt.- nek a privatizációval kapcsolatos tárgyalások előkészítésére és az ezzel ösz- szefüggő üzleti értékelés elvégzésére. Az Állami Vagyonügynökség Igazga­tósága mint tulajdonos, a DIMAG Rt. privatizációja ügyét 1991. június 17-i ülésén megtárgyalta és konkrét megbízást adott a Pénzügykutató Rt. felé a privatizációs tárgyalások lebonyolítására és a szerződéstervezet előterjeszté­sére. Az ezt követő tárgyalások és az elkészített szerződéstervezet alapján az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa 1991. november 26-i ülésén az E-33/1/ÁVÜ/1991. számú határozatában a következőket rögzítette: „Az IT - a DIMAG Rt. kritikus gazdasági helyzetét figyelembe véve, a felszámolás veszélyének elkerülése, a foglalkoztatottság lehetőség szerin­ti megőrzése érdekében - felhatalmazza az ügyvezetést, hogy a meghatáro­zottfeltételek rögzítésével kösse meg az adásvételi és marketing szerződést a SZOJUZRUDA Egyesülés és a NUEVOMETAL GmbH által alkotott konzor­ciummal a DIMAG Rt. részvényeinek értékesítéséről.” A privatizáció során az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) a jelentős adósságot felhalmozott vállalatot eladta a vállalat korábbi beszállítójának, a Klicsu András vezette Szojuzruda-Nuevometal fantázianevű, hol orosz­osztrák, hol osztrák-ukrán érdekeltségűként meghatározott konzorciumnak, 51

Next

/
Thumbnails
Contents