Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013
III. melléklet Dokumentumok Eddig 310 fő adminisztratív dolgozó munkakörét építettünk le. Év végéig a vállalati dolgozók száma 980 fővel lesz az előző évi átlagánál kevesebb, a főosztályok 50%-át, a vállalatvezetés státuszának 25-30%-á-t megszüntetjük. Év elejétől eddig két gyárrészleget megszüntettünk, jelenleg további három összevonását tervezzük. Előkészítés alatt áll több termelő és szolgáltató egységünk leányvállalattá, közös vállalattá, kisszövetkezetté és egyéb kisszervezetté való önállósítása, folytatjuk a vállalat egyes ingatlanainak és kihasználatlan berendezéseinek különféle értékesítését, erőteljesen leépítjük a külső foglalkoztatást. Az SM-acélgyártással egy évvel ezelőtt véglegesen leálltunk, a kohók, az acélmű, hengermű, öntödék, kovácsüzemek, megmunkáló, továbbfeldolgozó egységeinket szakaszos üzemeltetési rendszerre állítottuk át. A múlt év elejéhez viszonyítva ez idáig 60 kt termék veszteségét szüntettük meg, 33 db új terméket üzemszerű gyártásba vettünk. Az I-III. negyedév együttes termelése 4%-kal magasabb a múlt év hasonló időszakáénál. Ezen belül az értékesebb másod-, harmadtermék, az ötvözött és minőségi acéltermelés 11 %-kal emelkedett, így az árbevétel 6%-kal több, mint tavaly. Az egy főre eső termelékenység 10%-kal nőtt. A hozzáadott értékmutató 94 MFt-tal kedvezőbb, a költségvetési kapcsolatunk 221 MFt-tal jobb a múlt évinél és ez kedvezőbb, mint a miniszter elvtárssal kötött „Megállapodás” előírása. Mindezzel együtt az I-III. n. év mérlege 685 MFt veszteséget mutat, amelynek döntő részét (489 MFt-ot) a tőkés export ÁTB által garantált 2%-os jövedelmezőségig történő megszüntetésének utólagos elrendelése, illetve a PM-leirat által visszamenőlegesen -27,58%-os veszteségre való beállítása adja. A KB július 2. határozata szellemében pártbizottságunk stabilizálási tervet készített, ennek első szakasza tartalmát hajtjuk most erőteljesen végre. A stabilizálási program második szakasza tervezésén dolgozunk, amelyhez több külső feltétel rendezésére lenne szükségünk, ezért egyelőre csak alternatívákban gondolkodunk. 193