Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)

III. melléklet: Dokumentumok a Lenin Kohászati Művek történetéből 1983-2013

A rendszerváltás hatása a magyar iparra... Felmérést és javaslatot készítettek a Világbank felkérésére az ismert VQEST-ALPINE osztrák cég képviselői. Teljes megerősítést kaptunk az eddigi és a továbbiakban tervezett szerkezetá­talakítási, diverzifikálási, szelektív élénkítési programunkhoz; Mint azt a külső szakértők is megerősítik, az egyre nehezedő piaci, közgaz­dasági körülmények nem teszik lehetővé már ma sem és még kevésbé a ké­sőbbi időben a vállalat jelenlegi vertikumának versenyképes működtetését az egyre kiegyensúlyozatlanabb kapacitások optimális kihasználását. A további erőteljes szerkezetátalakítás tehát elkerülhetetlen. Ennek gyakorlati útja azonban a mai magyar viszonyok között már túlmegy egy vállalat kere­tein. Az iparilag fejlett országokban ezt a vállalati dilemmát az állam beavat­kozásával és a szabadpiaci verseny eszközei igénybevételével - a tőke ára­moltatás útján - gyakran a vaskohászat és más iparágak, vagy több acélgyár eredményérdekeltségének szoros összekapcsolásával, új vállalati irányítási szervezetek létrejöttével oldották meg. Ezt mi sem kerülhetjük el. Nemcsak a jövő megoldhatatlan a jelenlegi hazai szervezeti felállásban, de mint a min­dennapi események mutatják naponta óriási veszteségek érnek bennünket az elkülönült érdekeltségünkből eredően. Egyébként is a magyar 3,5 Mt acélter­melésnek - amely nemzetközi mércével mérve egy közepes nagyságú vállalati produktumnak felel meg - 4, illetve 12 önálló elkülönült érdekeltségű vállalat­tól történő irányítása - mint ahogy ez ma nálunk van - egyszerűen képtelenség. Ezért teljesen logikus, előremutató javaslatok, állásfoglalások születtek a le­hetséges megoldásokra: • 5 évvel ezelőtt a megyei Párt VB által megerősítve az, hogy az LKM - és DIGÉP kerüljön egységes irányítás alá. Ha ezt akkor az állami irányítás elfogadja e térségben ma mindkét üzem sokkal kevesebb gondot okozna; • 2,5 éve mi kezdeményeztük, hogy a vaskohászati vállalatok körében hozzunk létre eredményérdekeltségen alapuló irányítási szervezetet; • 1 éve az ÁTB mondta ki, hogy az alágazat irányítását 1986-ban meg kell oldani, azóta több változatban az érintett vállalatok együtt is és külön-külön is tettek le javaslatokat. 184

Next

/
Thumbnails
Contents