Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
II. melléklet: Ahogy az érintettek látták
A rendszerváltás hatása a magyar iparra... Sipos István visszaemlékezésében kiemeli, hogy a Diósgyőri Vasgyár kutatómérnökeinek és kiváló gyakorlati szakembereinek munkája alapján az üzemekben számos elismerést kiváltó terméket hoztak létre a hetvenes években. A termékfejlesztést azonban a fokozatosan elavuló technológiai berendezések egyre jobban korlátozták és így a gazdaságosság és a versenyképesség követelményeit egyre nehezebb volt kielégíteni. Jelentős előrelépés volt az 1980-82-ben megépített és világszínvonalat képviselő Kombinált Acélmű, amely a leggyengébb technológiai keresztmetszetet volt hivatva felszámolni. Az acélmű elsősorban a hazai feldolgozóipar szükségleteinek kielégítésére épült és lehetővé tette a gazdaságtalan, környezetszennyező, nehéz és baleset- veszélyes emberi munkát igénylő berendezések, üzemek (Siemens-Martin acélmű 8 kemencéje, egy kohó és más elavult berendezések) leállítását. Az új acélmű belépésével, termelés-felfutásával közel egy időben azonban - a hazai gazdaságpolitikai változás következtében - csökkent a felhasználók acéligénye, a külpiacok is beszűkültek, a fejlesztésekre felvett hitelek kamatai visszamenőlegesen többszörösükre emelkedtek a működési hitel összege pedig a felére csökkent. Ekkor az LKM vezetése - az előremenekülés programjaként - javasolta az LKM és az OKÜ legjobb erőinek összevonását. Sipos István súlyos hibának, a teljes vállalati megsemmisítést előidéző intézkedés-sorozatnak tartja a privatizálás érdekében megszüntetett erőkoncentrálást (a Tröszt felszámolását) és az LKM több mint 40 önálló, de önmagában életképtelen egységre történő feldarabolását. Ezt követően részletesen szólt az LKM széles termékstruktúrájáról, technológiai kultúrájáról, továbbá a privatizáció előzményéről és teljes zavarodottságot kiváltó konkrét példáiról. Konkrét eseteket sorolt fel a privatizált öntödék szakmai, emberi, piaci problémáiról, a bankok, a szolgáltatók hatalmi visszaéléséről, mígnem ők is 2007-ben felszámolásra kerültek. Végezetül említést tesz az ipari örökség ápolásának fontosságáról, amelyet alapítványba szerveződve ma még néhány an feladatuknak tekintenek. A jövő kilátásai szerinte ma még nagyon homályosak. Sipos István 72 éves, kohómérnök az LKM-nél különböző középvezetői beosztásokban dolgozott, az 1980-as években innovációs főmérnök volt. 138