Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában - RETÖRKI könyvek 19. (Lakitelek, 2017)

A sajtó - Ideológia és imázs

A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában Az interjú részletesen kitér az MSZDP-n belüli politikai csatározásokra. Szilágyi szerint ugyan valóban több csoport működik a párton belül, ame­lyek politikailag egymással szemben állnak, de a párt szakadásáról szóló hí­reszteléseket cáfolja. Úgy fogalmaz, hogy ez idő tájt viták és egyeztetések folynak, de ez távolról sem a párt szétesését jelzi és az 1989. évi kongresszus elé datálható interjúban vitatja azt is, hogy Ruttner Györgyék kiszakadva az MSZDP-ből külön pártot akarnának alapítani. Szilágyi véleménye szerint a belső viták és ideológiai ellentétek tisztázása lesz az összeülni készülő kong­resszus feladata. Az interjút követően november elején lezajlott kongresszus azonban ennek ellentmondó eredménnyel zárul, hiszen Ruttner Györgyék valóban kivonulnak az egyeztető tárgyalásokról, és pártszakadás sajnálatos módon mégis megtörténik. Ez volt a párt szám szerint 38. kongresszusa, amelyet a tanácskozás előtti órákban 36.-ra módosítottak mondván, az azt megelő­ző két kongresszust a kommunisták által diktált körülmények között kellett megtartani, így azt nem számítják bele.22 A tanácskozáson 900 ember jelent meg, ebből 300 olyan párttag volt, akik már 1945 és 1948 között is a Szociál­demokrata Párt tagjai voltak. 22 Két pártra szakadt szocdemek. HVG, 1989. november 11. 34

Next

/
Thumbnails
Contents