Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában - RETÖRKI könyvek 19. (Lakitelek, 2017)

A sajtó - Ideológia és imázs

Ideológia és imázs Ideológia és imázs Az 1989. január 9-én újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt po­litikai ellenfelének tekintette az MSZMP utódpártjaként megalakult Magyar Szocialista Pártot, ellenzéken belül azonban szövetségesének tartotta. Mi több, a párt újjáalakulásakor egy MSZP-vel kötendő esetleges koalíciót sem tartott kizártnak az első demokratikus választásokat követően.14 Mindemel­lett ideológiai szempontból hasonló nézeteket vallott, mint a Szabad Demok­raták Szövetsége (SZDSZ) vagy a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz),15 amelyek azonban sok tekintetben a szociáldemokráciával ellentétes, sokkal inkább polgári-liberális nézeteket vallottak a rendszerváltás idején. Katona Béla (MSZP) úgy vélekedett egy a 168 draban megjelent interjúban, hogy ez az együttműködés a liberális pártokkal inkább taktikai jellegű volt az MSZDP részéről, mint elvi egyetértésen alapuló döntés.16 Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy „ez az SZDSZ” és „ez a Fidesz” nem „az az SZDSZ” és nem „az a Fidesz”, amelyekről a mai aktuálpolitikában beszélünk! Ez rendkívül fontos, hiszen a jelenlegi kormánypárt jelentős ideo­lógiai változáson ment át az eltelt 25 évben, az SZDSZ megítélése pedig az 1994. évi választásokat követően létrejött koalíciós szerződés megkötését kö­vetően még a sarkából is kifordult. Az MSZP-vel felállított kormánykoalíció komoly fordulatot hozott a magyar liberális párt életében, amellyel nézetünk szerint lényegében már akkor aláírta a saját halálos ítéletét és ezzel kezdődött meg az eredetileg rendkívül nagy befolyással bíró politikai erő lassú agóniája. 1989-ben azonban egy teljesen más politikai kontextusban, lelkes hu­szonéves fiatalok által létrehozott, eredetileg még nem is párt formájában létező politikai mozgalmakról beszélünk, amelyek elsősorban a liberalizmus égisze alatt bontottak vitorlát. Ugyanez idő tájt a szociáldemokraták magukat néppártként aposztrofálták, és a dolgozó nép érdekeit kívánták képviselni és szívesen hivatkoztak olyan szo­cialista és szociáldemokrata pártokra, mint az osztrák, a finn vagy a nyugatnémet. 14 Jöjjön a választás, azután lehet koalíciózni! Magyar Hírlap, 1989. október 16. 15 Petrasovits Anna portré. HVG, 1989. november 4. 16 Kétséges egység — gyorsvélemények az MSZDP kongresszusáról. 168 óra (27. szám, 1989. 11.07.). 29

Next

/
Thumbnails
Contents