Orosz Tímea: A magyar szociáldemokrácia a rendszerváltoztatás időszakában - RETÖRKI könyvek 19. (Lakitelek, 2017)
A sajtó - A kezdetek
A kezdetek Harmadik problémaként említi a szerző, hogy az MSZDP-nek nincsenek igazi vezetői, nincsenek nagyformátumú politikus személyiségek a párt élén (a cikk már a novemberi kongresszus után, 1989 decemberében íródott! !!), akik a párt arculatát adnák. Egyedül Révész András lett volna alkalmas, hogy történelmi vezetőként ezt a szerepet betöltse, de ő csupán egy tiszteletbeli elnöki funkciót kapott és nincsen komoly befolyása a párt ügyeire. Akik pedig ez idő tájt a pártvezetés tagjai, azok állandó botrányokkal járatják le a választók szemében az MSZDP nevét és a szociáldemokrácia fogalmát. Az MSZDP három forrásból szerezhetett volna magának új vezetést: az 1953 és 1956 között működő revizionista kommunisták közül, az úgynevezett demokratikus ellenzékből, illetve az MSZMP korábbi, a nyolcvanas években működő ellenzékéből. A szerző szerint Donáth Ferenc,9 hogy ha élne még, lenne a legalkalmasabb a tiszt betöltésére. 9 Donáth Ferenc (Jászárokszállás, 1913. szeptember 5. - Budapest, 1986. július 15.) politikus, agrártörténész, publicista, nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. 1934-ben a kommunista párt tagja lett. 1939-ben részt vett a Nemzeti Parasztpárt létrehozásában. 1944-ben közreműködött a kommunista párt újjászervezésében. 1951 februárjában letartóztatták és december 18-án zárt tárgyaláson 15 évi börtönre ítélték. (Ugyanebben a koncepciós perben ítélték el Kádár Jánost, Kállai Gyulát és Haraszti Sándort is). Büntetésének túlnyomó részét magánzárkában töltötte. 1954 júliusában rehabilitálták. 1956-ban a Nagy Imre körüli reformerekkel működött együtt. 1956. október végén és november elején Nagy Imre titkárságán dolgozott. November 4-én a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült. November 24-én Snagovba (Románia) internálták. 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában egyéni kegyelemmel szabadult. 1960-1976 között az Országos Mezőgazdasági Könyvtár, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, majd az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1976-1983 között pedig az MTA Szövetkezetkutató Intézetének munkatársaként dolgozott. Az 1970-es évektől a demokratikus ellenzéki mozgalom résztvevője volt; az elsők között írta alá a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozatot, és ő szervezte 1980-ban a Bibó-emlékkönyv szamizdatként való megjelenését. 1985-ben ő volt az ellenzéki csoportok képviselőinek részvételével megtartott monori találkozó fő szervezője. 1989. június 9-én a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze törvényességi óvást emelt a Nagy Imre-perben elítéltek javára és indítványozta az ítéletek hatályon kívül helyezését, illetve az ártatlanul elítéltek felmentését. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maiéter Pál, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós és Szilágyi József ítéletét hatályon kívül helyezte, és bűncselekmény hiányában mindannyiukat felmentette. 21
