Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
írók az írószövetség történetéről (1945-57) lenne arról az oldalról is elemezni valamit, megfogalmazni valamit, és megnézni, hogy ott milyen összefüggések vannak. A következő megjegyzésem a múltkori vitához az lenne, hogy ügy nagyon könnyű vitatkozni, ha csak túlságosan egyoldalúan megfogalmazva teszem fel a kérdést. Ha azt teszik fel kérdésnek, hogy ellenforradalmi központ volt-e az írószövetség, akkor én süket vagyok, ha azt írtam, hogy igen. Hogy ellenforradalmárok voltak-e az írók, ha azt írtam, hogy igen, akkor én süket vagyok. Ha úgy tennék fel - ez most nincs benne a témában -, hogy ellenforradalmárok voltak-e az egyetemisták, akkor én tényleg süket vagyok, ha ezt írtam. Sőt, ha azt kérdeznék, vagy így tennék föl a kérdést, hogy ’53 és ’56, nem tudom én meddig, Nagy Imre ellenforradalmat akart-e - s ha én azt mondanám, hogy igen, akkor én teljesen süket vagyok. így nagyon könnyű megvédeni egy mozgást, ha a másik végletet teljesen tagadom. Ennél sokkal összetettebb folyamatról van szó. Szeretnék - ha már dokumentumokat olvashatunk föl,-néhány mondatot majd a Togliatti tanulmányból, mert ő azért kívülről és tisztán látott néhány dolgot. De mielőtt még odajutnék, hadd mondjam a következőt. Az, hogy az írók tiszta lelkiismerettel próbálnak emlékezni, engem nem győz meg arról, hogy nemzeti, demokratikus felkelés zajlott Magyarországon. Én a tények, és sokféle tényből - tehát nem XY lelkesedése, könnyes szeme, gyönyörűsége, zászló lobogtatása, a Himnusz énekléséből - indulok ki, hanem sok mindenből, amit most nem is mondok, hogy mindezeket egymás után sorra szedjem... Megtettem. De hogyan látom én akkor ezek összefüggésében mindazt, ami történt? Először is társadalmi tartalmú és politikai következményeivel: ellenforradalom volt Magyarországon 1956-ban. Másodszor: a magyar tömegek, beleértve az írók jó részét, a pártfunkcionáriusok jó részét, a párttagság jelentős részét, és itt lehetne tovább sorolni, amit megfogalmaztak a munkások, az egyetemisták, vagy a parasztság nevében, amit megfogalmaztak zömmel - azt mondom: a tömegeknek a mozgalma szempontjából ez demokratikus ellenmozgalom volt. És, hogyha azt kérdik, hogy a nemzet szempontjából mi volt, akkor azt mondom, hogy nemzeti tragédia! Mert a nemzetközi osztályon olyan konstellációba kerültünk, nem jogtalanul, ami a nemzetnek sok mindenébe került. Erkölcsileg is, anyagilag is, és főleg emberéletben is. És, hogyha így, együtt tekintenők, akkor jobban el lehet helyezni az írószövetség történetét. Ne önigazolással, mert az kevés. Ez a nemzetnek, most, ez az egyoldalúság nem válik hasznára, vagy nem válna javára. Néhány dolgot Togliattiról, befejezésül. Nagyon gyorsan, 1957 első két hónapjában, Olaszországban, olasz nyelven kiadták az ’56-os Irodalmi Újságot. 200
