Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
3. nap 1983. november 21. emlékezni, hogy a lehető legnagyobb tárgyilagossággal idézze azokat az eseményeket. A tárgyilagosság nagyon nehéz dolog, hiszen voltaképp épp tapasztalatom, inkább így mondom, első személyben, hogyha sokáig valamiről nincs nyíltan szó, akkor az elkényesedik. Erre szokták mondani: kényes kérdés. Tehát itt ezekben a dolgokban is nyílt viták, szabad viták nemigen voltak, és nyilvánvalóan emiatt még most is mindenféle tény közléséhez valamifajta egyéb is tapad. Érzelmi, ilyen-olyan beállítódásnak ilyen-olyan maszat- jai tapadnak. De talán legnehezebb azért megtenni ezt a felszólalást, mert van köztünk valami nagyon nagy különbség. Egyáltalán, még ezeket a dokumentumokat figyelve is, azt hiszem, ez a különbség megmaradt. Egészen más dolog, merőben más dolog, szinte azt kell hogy mondjam, nemcsak ellentétes, hanem teljesen egymást kizáró dolog „elölről” nézni a történelmet, és „hátulról” nézni a történelmet. Hogy egy nem idevaló példával éljek: mondjuk, egészen más dolog totózni csütörtökön, és utána megmondani vasárnap este, hogy hogyan kellett volna! Márpedig a történelem tele van ilyen állapotokkal, hogy amikor sokesélyes a történelem, abban élnek benne az emberek, és ki hogy tippel azután, ki milyen esélyre tippel, de mindenképpen vállalni kell a kockázatot. Utólag persze az ilyen totóeredmények már sokkal egyszerűbbek. Mindenki lehet okos! Én pataki diákkoromban vettem észre először - írtam is egyszer erről-, hogy milyen okosnak érzem magam így utóbb. Hogy kellett volna 1848-ban politizálni, 1849-ben és így tovább! Sok olyant ismertem 16-17 éves koromban már 1848-’49-ről, amit se Kossuth, se Petőfi, se Széchenyi az ég egy világon, és Deák Ferencnek fogalma sem volt arról, amit én akkor már tudtam, hogy Világos jön, meg ez jön, meg az jön, Bach-korszak jön és így tovább. Nos, ezt csak ezért szeretném komolyan hangsúlyozni, hogy nagyon nehéz, szinte reménytelen belehelyeztetni ezt a társaságot, aki itt most jelen van abba a gondolati, érzelmi állapotba, ahogyan mi 1956-ban éltünk, gondolkoztunk, vitatkoztunk, veszekedtünk és így tovább. Amikor még sokesélyes volt a történelem, 1956 is, és ki merrefelé vonzódott, ki merrefelé próbált hatni. Ez a sokesélyesség olvadt föl, vagy egyszerűsödik le utólag, és nagyon nehéz - még egyszer mondom -, abba az állapotba még nekem is nehéz visszahelyezkedni, aki végigéltem azt a kort, és végigéltem a bizonytalanságokat. Hogy most mi lesz, hogy kellene csinálni, mégis, mit kellene csinálni?... Hát ezt csak elmondtam, tudom, hogy ahhoz kellene az írói mű, amely ezt a transzplantációt képes megtenni az olvasóval, amire a történelemkönyv rendszerint nem képes. Ehhez kellenének írói művek. Cini már letette az asztalra az övét, például ami erről szól. Azt 185
