Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)

2. nap

írók az írószövetség történetéről (1945-57)

hiszem, ez is a beszélgetés elé, hogy május 26. és június 2. között Hruscsov és Bulganyin Belgrádban jár. Május 27-én Gimes a. Magyar Nemzetben a ma- gyar-jugoszláv kapcsolat fölújítását követeli, és a Rajk-per is előtérbe kerül. Július 18-23-a között a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia vezetői Genfben csúcstalálkozón vesznek részt - ezt enyhülési szakasznak is olvastam. Szeptember elejétől kezdve egymás után jönnek ki a börtönből az ötvenes évek elején elítélt kommunista vezetők. Szeptember 3-án megjelenik Benjáminnak egy verse, a Bűnös vagyok, elhittem bűnödet. Szeptember 17-én történt az Irodalmi Újság elkobzása, utána jön a memorandum. A memorandumnak itt van a szövege, és az aláíróknak a névsora. Itt most fél szavakból is nagyon jól megértik egymást a vendégeink, mi viszont nem értjük, azt hiszem. Ha nem is az egészet, mert nem olyan sok, felolvasom:

„A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségéhez intézett memorandum

Minden párttaggal együtt mi, a kultúra munkásai, írók, művészek, újságírók, örömmel fogadtuk a Központi Vezetőség 1953 júniusi ülésének és a III. kongresszusnak azokat a határozatait, melyek pártunk eszmei-politikai munkájából egyszer s mindenkorra száműzik az erőszak, a megokolatlan adminisztratív beavatkozás, a parancsolgatás antidemokratikus módszereit, mint olyanokat, amelyek demoralizálják az őszinte kommunista pártéletet. A Központi Vezetőség márciusi határozata az 1953 júniusi és kongresz- szusi határozatoknak e kérdést illető részét teljes egészében fenntartotta és megerősítette.

Ennek ellenére, amint azt mélységes aggodalommal látjuk, a Párt egyes szervei és funkcionáriusai egyre gyakrabban alkalmazzák újra a Központi Vezetőség és a Kongresszus által ismételten elítélt, káros, erőszakos eszközöket. Ez az újra kialakulóban levő gyakorlat, amely pártunk érvényes határozatát sérti, éles ellentétben áll azzal az elvi, határozott, nagyvonalú, nyugodt, a kulturális és felvilágosító munka sajátosságait legmesszebbmenően tekintetbe vevő kultúrpolitikával, amelyet a Szovjetunióban folytatnak.

Bár a Központi Vezetőség bizonyára ismeri az erőszakos beavatkozás eseteit, mégsem felesleges néhány különösen kirívó példára rámutatni.

122