Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)

Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000

NEMZETÉPÍTŐ KÍSÉRLET november 30. 1999. december december 3. A FIDESZ Magyar Polgári Párt és a Reform Tömörülés RMDSZ-platform Budapesten tartott megbeszélésén részt vett Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere is. El­mondta, hogy tárgyaltak az Illyés Közalapítvány elnöké­vel, Halzl Józseffel, Hernádi Zsolttal, az Új Kézfogás Köz- alapítvány elnökével, fogadta őket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, Várhegyi Attila, valamint Szabó Tibor a Határon Túli Magyarok Hivata­lának elnöke. Elmondták az Illyés Közalapítvány határon túlra vonatkozó egyes döntéseivel kapcsolatos kifogásai­kat, például azt, hogy a tudományos szaktestület pénzeinek 80%-át Kolozsvárnak juttatták, és csupán 20%-át osztották szét más helységekben. Ezt az egyenlőtlenséget az Illyés Közalapítvány budapesti kuratóriuma meg akarja szüntet­ni. Szász Jenő szerint ezt a gyakorlatot úgy is lehet érté­kelni, hogy az RMDSZ jelenlegi politikai elitje sokszor saját klientúrájának osztogatja az alapítvány pénzeit, a kü­lönböző szaktestületeken keresztül. A legnagyobb baj az, hogy különböző szervezetek fenntartására költik a pénzt, és csak mintegy húsz százaléka jut olyan célokra, amely a fejlődéshez vezet, az eredeti cél szerint. (Fülöp G. Dénes: Kifogások az Illyés Közalapítvány döntéseivel szemben. = Udvarhelyi Híradó, Székelyudvarhely, november 30.) András Imre mérnök, az RMDSZ egykori parlamenti kép­viselője ma a Magyarok Világszövetségének egyik, az er­délyi régióért felelős alelnöke az MVSZ stratégiaváltásá­ról beszélt, amely az MVSZ-ben az elmúlt három év során végbement. Az MVSZ kinyilatkoztatta: el kíván távolodni a napi politikától, és egy olyan távlatos nemzetpolitikát kí­ván képviselni, amelynek erkölcsi és szellemi kereteit az ötvenes évek végén Németh László rajzolta meg. - A nem­zet - vállalkozás, ebből indult ki Németh László. Az MVSZ úgy látta, hogy talán kevésbé kultúracentrikus, mint inkább hangsúlyozottabban társadalomközpontú programmal kell 448

Next

/
Thumbnails
Contents