Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)

Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000

1998 ményt mondott az MVSZ számára aggasztó helyzetéről. Az 1996-os tisztújító közgyűléssel két táborra szakadt az MVSZ, ami azóta csak mélyült. Az MVSZ védnöki tes­tületé nevében Tőkés László püspök válaszolt, keresve az egyensúlyt. Az ügyet 1998. január 24-én zárt ülésen tár­gyalta az MVSZ. Azt kérték, hogy Dobos László nyilatko­zata bizonyos részeit vonja vissza. Az ülésen nem született elfogadott határozat. Állásfoglalásként jelent meg a Dobos László szerint egyoldalú szöveg, amelyet ő nem fogadott el. ellenségkép kísérlete járja be a Világszövetséget. A kialakult táborok rengetik meg valójában a Világszövetsé­get. Dobos László szerint szükséges az országos tanácsok és a VET szerepének értelmezése. Ezt erősíti meg Duray Miklósnak az MVSZ elnökségéhez írt levele, ebből idéz­te Dobos László a következőt: politikailag, taktikailag és stratégiailag hibásnak tartom, hogy az MVSZ-be tömörül az RMDSZ ellenzéke.” (Romániai Magyar Szó, Bukarest, július 18-19.) 1998. augusztus A Magyar Hírlap 1998. augusztus elsején megjelent „Ahogy tetszik” mellékletének első oldalán interjú jelent meg Mrávik Lászlóval, aki a kilencvenes évektől kutatja a Magyarországról a második világháborúban elhurcolt mű­kincsek sorsát. „A műtárgyak ügye békésen is rendezhető” című interjút Balogh Gyula készítette. A Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársa elmondta, hogy nem kívánja foly­tatni a kutatást, mivel 1994-től a kutatási körülményeket a Horn-kormányzat igencsak megnehezítette. Az elhurcolt műkincsekről most elkészült angol nyelvű katalógus is rak­tárban hever, az érdeklődők nem juthatnak hozzá. LX, augusztus 7. Évek óta emlékünnepséget tartanak Sződemeteren, emlé­kezve a Himnuszra. Idén augusztus 7-én, a Himnusz szüle­tésnapja alkalmából Sződemeteren rendezett megemléke­zésen kb. másfélezren jöttek össze. Jelen volt többek kö­387

Next

/
Thumbnails
Contents