Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)
Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000
NEMZETÉPÍTŐ KÍSÉRLET az erdélyi politikai paletta jellemzésekor - utalt Tőkés László az 1989-es fordulat óta bekövetkezett változásokra, majd hozzátette - ezen az alapon Temesvárt is el lehet ítélni, amely radikálisan lépett fel egy diktatúra ellen. - Csoóri Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy Tőkés László elsőként kapta meg a térségben a katalán szervezet nagydíját. MC, december 14. Bp., Zeneakadémia: Adám Jenő centenáriuma, ünnepi díszhangverseny MC, december 16. Sikeres, de vitáktól sem mentes időszakként értékelte az MVSZ elnöksége az idei évet. Csoóri Sándor, az új elnökség első ülése utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az MVSZ millecentenáriumi rendezvényeivel méltó módon ünnepelte a honalapítás 1100. évfordulóját. A sajtótájékoztatón részt vettek az elnökség tagjai. Papp László amerikai építész, a nyugati régió elnöke hangsúlyozta, hogy az MVSZ-nek minden magyar érték gyűjtőhelyévé kell válnia. A nyugaton élőktől idegen az itthon tapasztalható túlfűtött politikai élet. Dobos László, a Kárpát-medencei régió elnöke cselekvési terve legfőbb céljairól elmondta: az MVSZ szorgalmazza a magyar-magyar integráció megvalósulását, támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, a közösségek tulajdonlásának és önkormányzatiságának rendezését. Nehezményezte, hogy az igényeknél kevesebb támogatást kap az MVSZ. A szlovák kormány 700 millió forintnyi összeget juttat a szlovák világszövetségnek, az MVSZ-nek viszont, bár sokkal nagyobb a tagsága, 162 milliót szán a magyar kormány. Kurucz Gyula, az anyaországi régió elnöke célként a nemzeti egyetértés minimumának megteremtését jelölte meg. Csoóri Sándor kijelentette: „Egyetért az RMDSZ kormányba lépésével. Az RMDSZ-nek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy feladja ezt a pozíciót, ha céljait nem valósíthatja meg. Könnyebb lenne az. RMDSZ helyzete, mondta, ha az alapszerződés nem minimális, hanem maximális követelményeket fogalmazott volna meg.” (Népszabadság, december 17.) Az 308