Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)
Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000
NEMZETÉPÍTŐ KÍSÉRLET MVSZ Tisztújító Küldöttgyűlése elé címmel Dr. Antalóczy Zoltán, Fejér Dénes és Fónay Jenő anyaországi küldötteket szólaltaja meg. Nem fogynak el az aszkéta szívek címmel Csoóri Sándor augusztus 3-án Nagyváradon, a III. Magyar Református Világtalálkozón elmondott ünnepi megnyitó beszédét közli, amit folytat Czegő Zoltán: Jegyzetek a Világtalálkozó eseményeiről c. áttekintő tudósítása. Augusztus 19-én Szeged főterén avatták Kligl Sándor: Szent István és Gizella szobrát, amely a címlapon is látható. Tandi Lajos tudósítását és Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök István, a Szent c. gondolatait olvashatjuk erről. Az anyanyelv erősebb az államiságnál c. kitűnő válogatást közölnek (sok fotóval) a VIII. Anyanyelvi Konferencián Egerben elhangzott felszólalásokból (Csoóri Sándor, Gálfalvi Zsolt, Bukarest, Dobos László, Pozsony, Ágoston Mihály, Újvidék, Tóth László, Sao Paulo, Jankovics József, Bp., Pomogáts Béla, Bp., Szépe György, Pécs). Megjelent Nagy Károly (USA) Hétvégi iskolától az Anyanyelvi Konferenciáig emlékezése is. A szlovákiai (felvidéki) magyarság millecentenáriumi összehajolása c. Lucskai László a híres Gombaszögi tábor idei nagy eseményeiről tudósít. Kozma Huba a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének Elnöke Együtt a Világszövetséggel c. tájékoztatója új tagszervezetünkről és annak az MVSZ-be történt testületi belépéséről szól. Fejér Dénes Honfoglalás 96 c. kétoldalas írása, Hajdűdorog millecentenáriumi rendezvényét méltatja. A kárpótlási jegy nem békekölcsön c. tanulságos cikk (Nánási László) után olvashatjuk a híres magyar repülőről Bánhidi Antalról, a kiváló zeneszerzőről, Szokolay Sándorról, ill. a sok-sok olimpiai és világversenyen aranyérmeket szerzett Gyarmati Dezső-Székely Éva házaspár ezüstérmes leányáról. Gyarmati Andreáról. Az MVSZ hivatala által készített Magyar Figyelő (27-58. p.) három fő témája az MVSZ tisztújító küldöttközgyűlésének előkészítése, a Miniszterelnöki Hivatal és a HTMH által július 4-5-én szervezett magyar-magyar csúcstalálkozó értékelése, valamint a román-magyar alapszerződés, 278