Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)

Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000

NEMZETÉPÍTŐ KÍSÉRLET november 4. november 4. támadások érték az MVSZ-t, beszűküléssel vádolták a szer­vezetet. Az MVSZ nyitott, minden nemzetrész gondját egyaránt fölvállaló, vállalja azt is, amit a jelenlegi magyar kormány nem hajlandó vállalni. Tőkés László, az elnök­ség tagja határozottabb politizálást követelt az MVSZ-től: a világ színe előtt képviselje a súlyos helyzetben levő Kár­pát-medencei magyarság érdekeit. A jelenlegi magyar kor­mány ugyanis nem képes nemzetben gondolkodni, csonka tudatú politikát folytat nemzetpolitika helyett. Zabolai- Csekme Éva (Genf) példákkal bizonyította, hogy a magyar kormány távol marad olyan rendkívül fontos ülésekről, ahol a kisebbségek sorsáról folyik a vita. Csoóri Sándor, az MVSZ elnöke az ENSZ főtitkárához és a világ kormá­nyaihoz írt levelében kiállt a vajdasági magyarság mellett, tiltakozva a szerb menekültek tömeges betelepítése ellen. {Szabad Hét Nap, Szabadka, november 2.) A Magyarok Világszövetsége külügyi munkájának közép­pontjában a magyar nemzeti közösségek jogvédelme áll, az MVSZ külügyi titkára, dr. Pordány László, korábbi auszt­ráliai nagykövet Varsóban járt, az EBESZ konferenciáján. A szlovák és román oktatási törvényről, a vajdasági hely­zetről beszélt fölszólalásában, ezentúl számos memorandu­mot juttatott el a delegátusoknak, mondta el Beke György­nek. Új Magyarország november 4. Magyarok Háza: A BGA 1995. évi kitüntetettjei: Kiss Ferenc Bethlen-díjas és Kalmár Judit a BGA titkárnője 244

Next

/
Thumbnails
Contents