Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)

Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000

1994 szólt, míg Sára Sándor a Duna TV összekötő és őrző sze­repét ismertette. Az Erdélyből közénk jött kolozsvári rá­dióműsor fiatal szerkesztője, Ludvig Daniella, és a HHRF részéről Nemes Árpád beszámolói szintén ezzel foglalkoz­tak... Sára Sándor filmjei (dokumentum- és játékfilmek), Gál Sándor (saját versei és prózája) és József Attila, Földes László Hobo tolmácsolásában. Föllépett a Ghymes Együt­tes, amely változatos, értékes zenei műsort adott, s a fiatal rendező gárda által bemutatott bábszínház is népszerű volt minden korosztály körében. augusztus 18. AuMÉ: Cs. E.: Eltévedt ország, elpolitizált jövő. „A másfél éve létrejött új szlovák állammal új probléma keletkezett.” augusztus 28. Nagyszőlősön megtartották a KMKSZ választmányi ülését. Fodó Sándor tagadta, hogy bármiféle válság jelei mutat­koznának a KMKSZ soraiban. Milován Sándor elmarasz­talta a kárpátaljai magyar újságírókat, mert magyarországi publikációikkal aláássák a szövetség tekintélyét. Kovács Miklós Tabajdi Csabát és Monori István ungvári főkonzult vádolta meg azzal, hogy közük van a KMKSZ megosztásá­hoz. augusztus 31. Jelcin orosz elnök és Kohl német kancellár Berlinben kö­zösen búcsúztatja a Németországból távozó utolsó orosz csapatokat... Befejeződik az orosz csapatok kivonása a Baltikumból, azaz Észtországból és Lettországból is. Cse­rében a balti államok lemondanak területi követeléseikről Oroszországgal szemben. Az államközi kapcsolatok a ké­sőbbiekben elsősorban az orosz kisebbségek diszkriminá­ciója miatt éleződnek ki... 1994. szeptember szeptember 2. Bp. A világkiállítás válasz a kor kihívására. Nyílt levél az országgyűlési képviselőkhöz a magyar felsőoktatás védel­mében címmel közölte az Új Magyarország Bakos István MKM felsőoktatási főosztályvezető tiltakozását a Kommu­nikáció egy jobb világért c. expó törvénysértő lemondása miatt. Makovecz Imre: „Az nem kérdés, lesz-e elegendő 207

Next

/
Thumbnails
Contents