Bakos István: Nemzetépítő kísérlet. A Magyarok Világszövetsége kronológiája 1989-2000 - RETÖRKI könyvek 17. (Lakitelek, 2016)

Az MVSZ és politikai környezete, kronológiája 1989-2000

1993 május 13. május 15. május 15. Közép-európai Népcsortok Fóruma (KENF) és az Euró­pai Népcsoportok Föderalisztikus Uniója (FUEV) ve­zetősége, amelyről Közösen az autonómiákért címmel tudósít Szilágyi Károly. Közli a lap az MVSZ Választ­mányának április 18-i nyilatkozatát az erőltetett alap- szerződésekről. Sümeghy Gyula áttekintő elemzésében a húszmilliós hazátlan nép törekvéseit mutatja be: A kurd önállóság tényei és esélyei. Dr. Hódi Sándor elnök jegy­zi a FÖLHÍVÁS a Vox Humana Emberbaráti Szolgálat támogatására c. kiadott dokumentumot, amelynek révén a válságos helyzetben lévő délvidék népének akarnak se­gíteni. Az ezeréves magyar iskola milleniumi ünnepéről, Illyés Gyuláról és Ottlik Gézáról közöl több írást is e lapszám, amely Tőkés László: Az etnikai tisztogatásról szóló vitairatával zárul. AuMÉ: Cs. E.: Budapesti levél. „Az. európai történelem és kultúra fő áramlatából Trianon vetett ki minket, a bolseviz- mus feladata már csak a maradék felszámolása volt.” A Kárpátaljai Ruszinok Társaságának Munkácson meg­tartott konferenciáján megalakították Podkarpatszka Rusz árnyékkormányát. Ezt egy pozsonyi sajtótájékoztatón je­lentették be a ruszin vezetők, ami diplomáciai feszültséget okozott Ukrajna és Szlovákia között. A Podkarpatszka Rusz árnyékkormánya bejelentette, hogy az ukrán kommunisták által agyonlőtt Bródy András kormányának jogutódjaként lép fel. Bp. Az MVSZ patronálásával létrejött a Magyar Képzőmű­vészek és Iparművészek Társasága. Az alakuló közgyűlé­sen mintegy 230 fő vett részt, közülük 207 művész regiszt­rált (129 fő Magyarországról, 63 fő a Kárpát-medencei és 15 fő a Nyugati régióból). Kő Pál szobrászművészt válasz­tották a Társaság elnökének, majd kétfordulós választáson választották meg és a (3x4: Csáji Attila, Banner Zoltán, Szabó Lilla, Péter Ágnes ill. Kazinczy Gábor, Nagy János, Szombathy Bálint, Tóth Lajos, valamint Kuchta Ágnes, Balogh Zoltán, Hantos Károly, Vígh István) 12 tagból álló Elnökséget. 175

Next

/
Thumbnails
Contents