Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve ahogy az író képes megsemmisíteni, újraírni a kéziratait. „Tűzre felét... harmadikét még...” - mi köze a mi alkotó munkánknak a szorgos és harács magánszektorbeliekéhez? Ha egy ország pénzügyi apparátusa képtelen pár száz alkotó specifikumára tekintettel lenni, az nem azt jelenti, hogy nincs egy vagy két hivatalnoka, aki ezekre a specifikumokra figyelni tudna, hanem azt jelenti, hogy ezeket a hagyományos sajátosságokat meg akarja szüntetni, vagy tompítani, mert valamilyen okból allergiás rájuk. Én elfogadtam volna mindent, csak legalább azt az egy szót hallanám felelős államférfiúi ajkakról, hogy azért az irodalomnak megvan a becsülete, hogy tudják ők, hogy van hivatása, van múltja és van jövője. Ezért is esett különösen jól, hogy annak a kongresszusnak ahol inkább csak gazdasági ügyekről esett szó, a szünetében Kádár János kimondta azt a szót, hogy összeköti a magyar nép sorsát az irodalommal is: nyelvében él a nemzet - mondta. Mi ebben az öt évben néha úgy tűntünk fel, mint akik a saját szakmai vagy személyi érdekeinket védjük. Bármily természetesnek látszik is ez - egy dimenziónak híjával van a kép. Ez afféle lapos televíziós kép az anyagias magyar íróról. Mintha a mérnökökről azt mondanák, hogy a maguk szakmai érdekeit, a brancsot védik. Hogy az irodalom jól funkcionáljon, az sem a brancs ügye. Egyelőre. A magyar szellemi élet jövője, a nyelvünk legmagasabb kifejezési formáját jelentő magyar irodalom jövője: ez nem a mi önző magánügyünk. Ha egy technológiai és egyéb dolgokban olyan hatalmas lendülettel fejlődő világban, amelyben élünk, az irodalom csak szinten tartja magát, helyben jár, akkor az lemaradást jelent, lemaradást, hisz a nem irodalom, az álirodalom, a kultúraellenes mozgalmak együtt futnak fel a gazdasággal, a technológiával, és ezeknek ily haladványszerű fejlődése óhatatlanul a mi vesztünk lesz. Vagy máris az. Miközben e sorokat írtam, a szemem az aznapi Magyar Hírlapra, esett. Nemzedékek sora olvas egyre kevesebbet. Idézek: „Minél gazdagabb és színesebb választékot kínál egy könyvtár, annál észrevehetőbb a szépirodalom háttérbe szorulása.” Tovább... „Kétségtelen, a könyvtárak egyre inkább eltávolodnak a korábban megszokott szépirodalmi könyvtár szerepétől, funkciójától.” A statisztikák szerint a magánkönyvtárak csökkennek, mondja az a könyvtáros, aki megvallja, hogy félelmetes dolgokat tapasztalt, „csak azok tudnak könyvet venni, akiknek pénzük van.” Idézhetném az egész oldalt. 65
