Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)

Válogatás a sajtóvisszhangból megfogalmazhat olyan gondolatokat, amelyek véletlenül és történetesen egyeznek a hatalom gondolataival. Ez pedig nem arat nagy tapsot bizonyos hangadó irodalmi körökben. Noha azok, akiktől magam is féltem felszólalni, véleményem szerint nincsenek sokan, de olyan zavarba ejtően gyötrődve, olyan sorstragédiákhoz hasonlító fenséggel, olyan érinthetetlen fogalmak­kal, olyan éteri intoleranciával fojtanak el minden vitakedvet, hogy megbé- lyegzettség nélkül nagyon nehezen lehet a felszólalást vállalni, az ellenvé­leményt vállalni. A megnyilvánuló rokonszenv, a tapsok mellett is az a vé­leményem, hogy nincsenek sokan. Meglepően kevesen vannak, az ország közvéleményéhez képest pedig elenyészően kevesen.” Ám ez a kisebbség a maga gátlástalan intoleranciájával, megbélyegző-befeketítő morális terror­jának hatalmával még arra is rá tudja venni a többséget, hogy „a hatalom­mal” szembeni, ellenzéki aláírási akciókban vegyen részt igazi szándékai­nak ellenére. „A minap történt - mondta el Kardos G. György hogy valaki megkérdezte egyik kitűnő írótársunkat, hogy miért írta alá a sok közül az egyik aláírás-listát. A válasz ez volt: »Nem mertem nem aláírni.« Tehát ott tartunk, hogy már arra is bólogatunk, amivel nem értünk egyet”, és „külön­féle álarcokat rakunk magunkra.” A helyzet megoldására Kardos G. György úgy látott lehetőséget, ha az ellenzéki kisebbség által „eldobott kesztyűt nem a hatalom veszi fel, hanem azok vállalják a nyílt párbeszédet, akik most megszeppenve hallgatnak”, akiknek gondolatai ilyen vagy olyan mér­tékben, olykor, többnyire vagy akár mindig „találkoznak a hatalom gondo­lataival”. Ám ez a megszeppent többség továbbra is oly mértékben nem vállalta a nyílt párbeszédet, hogy még Konrád György is - aki 1977 óta nem pub­likált a legális magyar könyvkiadásban - „a megfigyelő szemével” nézve arra mutatott rá, puszta látszat, hogy itt „két párt van, az uralkodó Magyar Szocialista Munkáspárt és az írószövetség”, s a közgyűlés eseményeiből azt szűrte le: ennek „»sportszerű« lebonyolítását, a vélemények összegyűjtésé­nek, megszavaztatásának, a kérdések pontos feltevésének a módját sem lát­szott még megtanulni ez alatt az öt év alatt sem az elnökség, s talán a tagság sem”. VÉRVÁD ÉS NEPPERDIKTATÚRA. Hát igen, sportszerűségről aligha lehetett szó egy olyan közgyűlésen, ahol a fenti stílusgyakorlatokon túl, bizonyos rég diszkvalifikált fogásokkal is pályára lehetett lépni. Csurka István például azzal zárta felszólalását - melyben főként azzal foglalkozott, 331

Next

/
Thumbnails
Contents