Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)
A másik Magyarország hangja Fekete Sándor: KILÉPÉSI NYILATKOZAT* Budapest, 1986. december 31. A Magyar írók Szövetsége Választmányának. Helyben. Tisztelt Választmány! Bejelentem, hogy a mai napon kilépek a Magyar írók Szövetségéből. Mint régi tag, aki 1951 -ben a Kritikai szakosztály titkáraként kezdtem szövetségi működésemet, illendőnek látom kilépésem részletező indoklását. Már a legutóbbi közgyűlés hangadóinak szereplése jelezte, majd a szavazás mintegy matematikai bizonyossággal, hitelesen illusztrálta, milyen stratégiát követnek az írószövetségi közéletet ténylegesen szervező tagtársak. Az élő magyar költészet korszakos nagyságát kibuktatták a választmányból, több kiváló íróval és irodalomtudóssal, kritikussal együtt, helyükre olyan tagtársak is bekerültek, ellenzéki érdemeik révén, akiknek eddig még nem sikerült meggyőző művekkel igazolniuk azt, hogy az írótársadalom szövetségi vezetésére hivatottak. Míg a kommunista, vagy - legyek szabatosabb - párttag-írók a párbeszéd és az egység, valamint az irodalmi érték tisztelete jegyében maguk is hitet tettek a több kontesztáló írók jelölése mellett, ez utóbbiaknak eszük ágában sem volt viszonozni a gesztust: választási kritériumuk egyes-egyedül politikai szempontot követett s ezt erkölcsi és nemzeti címkével díszítették fel. Nem volt túl nehéz dolguk. Közömbösség, sőt a szövetségi viszályokkal szembeni csömör, vagy más irányú elfoglaltság, betegség stb. miatt a tagságnak csaknem egyharmada távol maradt a közgyűléstől, így hát az írószövetségi létszám felénél jóval kevesebb szavazattal is be lehetett jutni a választmányba, s ezt természetszerűen az aktívabb és szervezettebb, végül győztes irányzatnak kedvezett. Ekkor azonban még azt lehetett remélni, hogy az új választmány zöme nem enged a konfrontáció híveinek, s olyan tisztikart hoz létre, amely biz* Élet és Irodalom, 1987. 3. sz. 308
