Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)

A másik Magyarország hangja lemében védeni akarják az írókat vagy az irodalmat minden „külső támadás” ellen, tekintet nélkül arra, hogy miről folyt és folyik a vita. Bármi legyen is az ok, véleményem szerint eljött a gondolkozás ideje arról, hogy miként ala­kuljon az írószövetség szerepe. 5. A közgyűlés után közel harminc író lépett ki az írószövetségből, akik meg is indokolták, hogy miért teszik ezt a lépést. Egyesek azt mondják, hogy a sértődöttek léptek ki. Nos, véleményem szerint joga van megsértődni an­nak, aki hosszú ideje a választmány tagja volt, és akit most egyszerűen né­zetei miatt kizárnak ebből a testületből. Mások azt állítják, hogy csak párt­tagok, és ezért kilépnek. A nyilvánosságra került kilépések azt bizonyítják, hogy nem erről van szó, bár természetesen jogosnak tartom, ha valaki fel­háborodik azon, ismert írók és kritikusok azért zárattak ki a választmányból, mert párttagok és ezért kilépnek. Azt hiszem, a kilépések mögött valójá­ban nézetkülönbségek húzódnak meg, s a kilépők az ellen tiltakoznak, hogy az utóbbi időkben az írószövetség politikai összeütközések színtere lett, és nem akarják folytatni a meddő vitákat. Az írószövetség - mint egyesület - a jóváhagyandó alapszabály szerint folytatja tevékenységét, a Művelődési Minisztérium törvényességi felügyelete alatt, anélkül, hogy a minisztérium az egész magyar írótársadalom képviseletének és konzultatív szervének te­kintené. Egy folyamat kezdetén tartunk, s ezért nehéz megmondani, hogy a jövőben hogyan alakulnak az irodalmi élet szervezeti keretei. Célunk csak az lehet, hogy az irodalom minden irányzatával tartsuk a kapcsolatot, és ezen az úton az írói alkotói munkát és az irodalmi értékek terjesztését szolgáljuk. Ez a jövő szempontjából az igazából fontos közös ügy, a többi múló hullám­verés. 306

Next

/
Thumbnails
Contents