Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve felvétel is készült, úgyhogy ez könnyen megoldható. Az elhangzott felszólalások egymással részben szemben álltak, részben támogatták, részben szétverték, részben semlegesítették egymást. Bátran és nyugodt lélekkel adja le, adja közre az elnökség a teljes szöveget, esetleg két-három gyors kiadásban, könyvfüzetben. A most megválasztott választmány, elnökség és titkárság hárítson el ennek útjából minden akadályt. Kérem, támogassa az itt jelenlévő művelődési miniszter is ezt a javaslatot: hárítson el ő is a megjelentetés útjából minden technikai, adminisztratív, minden nyomdai akadályt. Azt is kérem, hogy akik idő hiányában nem tudnak már felszólalni, azok adják be kézirataikat, és ezek az el nem hangzott felszólalások is kerüljenek be a gyors kiadású füzetekbe. Amennyiben ezt a miniszter vagy a választmány nem tudja keresztülvinni, akkor valamelyik vidéki vagy fővárosi havilapot kellene megkérni, hogy fél teljedelemben közölje az itt elhangzott felszólalásokat, amik gej- zírszerűen törtek fel, és amelyeknek politikai, kulturális jelentőségük szerintem rendkívül nagy. Ezeknek a felszólalásoknak a megismerése mind a kulturális kormányzat, mind a politika, mind a Magyar írók Szövetsége munkájának szempontjából egyaránt fontos. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) Még egyet: kérem az elnököt, szavaztassa meg a javaslatomat, sőt azt is kérem, hogy az elnökség és a miniszter is szavazzon. (Derültség.) Hubay Miklós (elnök): Akar szavazni a Közgyűlés efölött a javaslat fölött, vagy pedig a határozati javaslatnak arra a listájára, amelynek az alapját voltak szívesek megszavazni, arra vegyük fel a javaslatot és a következő választmány gondjaiba, figyelmébe ajánljuk? Elfogadja ilyen formában Dobai Péter nagyon üdvös javaslatát a Közgyűlés? (Igen-ek és nem-ek is /elhangzanak a teremben.) Ki van amellett, hogy a határozati javaslatok listáján szerepeljen ez a javaslat, amelyet a szerzője is javaslatnak minősített? (A közgyűlés résztvevői kézfelemeléssel szavaznak. Zajongás támad a teremben.) Ki az, aki nem kívánja azt, hogy a határozati javaslatok között szerepeljen ez, hanem most itt egy demonstrációval mutassuk meg, hogy ki mit akar publikálásba csinálni, mert úgy látszik, nincs kellő bizalom a most megválasztásra kerülő választmányban, hogy ezt meg is csinálja. Ki van amellett, hogy ez ne a határozati javaslatban szerepeljen, hanem itt döntsünk 265